Novák Katalin férje továbbra is a Magyar Honvédség tartalékos alezredese marad

Novák Katalin férje továbbra is a Magyar Honvédség tartalékos alezredese marad

Veres István Attila, az ország első first gentlemanje tartalékos alezredesként továbbra is marad a Magyar Honvédségnél. Az államfő hétfőn közben hivatalosan is benyújtotta a lemondását.

Veres István Attila tartalékos alezredes, önkéntes műveleti tartalékos katonaként jelenleg is jogviszonyban áll a Magyar Honvédséggel – közölte a Honvédelmi Minisztérium az rtl.hu megkeresésére.

Emlékezetes, Novák tavaly februárban jelentette be, hogy a férje mindössze egy öthetes kiképzést követően a szakasztársaival együtt letette az önkéntes tartalékosok esküjét. Sőt, később kiderült, hogy Veres István rögtön alezredesi rangot kapott.

Az államfő közben ma hivatalosan is benyújtotta a lemondását. Nováknak viszont csak akkor szűnik meg a megbízatása, ha a parlament azt elfogadja. Vagyis formailag még Novák marad a köztársasági elnök a parlamenti szavazásig.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka a tervek szerint február 26-án kezdődik. Kérdés, hogy az elmúlt napok botrányos történései miatt összehívnak-e egy korábbi időpontra rendkívüli ülést.

A Fidesz már Novák lemondása előtt elkezdte castingolni köztársaságielnök-jelöltjét

Ahogyan megírtuk, még le sem mondott a pedofilbotrányba belebukó fideszes Novák Katalin, az állampárt már beindította közvélemény-kutató gépezetét, hogy megtudja, a magyarok kit látnának szívesen a helyén. Ebben a cikkben összeszedtük a Fidesz lehetséges jelöltjeit.

Varga Judit férje, Magyar Péter vasárnap este kitalált, Rogánnak is üzent

Mint arról beszámoltunk, a politikától visszavonuló Varga Judit volt férje, Magyar Péter a Partizán rendkívüli adásában részletezte a NER-től való elszakadásának okát. Magyar Rogán Antal érinthetetlenségéről és a NER működési mechanizmusáról beszélt hosszasan, aki szintén lemondott minden állami kötődésű pozíciójáról. Szerinte Novákékkal vitetik el a balhét.

(Címlapkép: Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők nyilvános katonai eskütételén a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján 2023. február 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd)