Nyers Rezső felelőssége

Politikai felelőssége van Nyers Rezsőnek Nagy Imre halálra ítélésében, mégsem hozható nyilvánosságra Novák Előd feljelentésének elutasítása. 

Ahogy az köztudott, a Központi Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította Novák Előd feljelentését Nyers Rezső, az MSZP első elnöke ellen felbujtóként elkövetett emberölés, jogellenes fogva tartás és bűnpártolás miatt Nagy Imre és társai kivégzésével összefüggésben. Akkor a Jobbik alelnöke kijelentette: Nyers Rezső, az MSZMP KB tagjaként részt vett például Nagy Imre és társai kivégzésében, miután szavazatával támogatta az eljárás lefolytatását.

A HVG mai számából kiderül, hogy egy perdöntő jegyzőkönyv szerint Nyersnek politikai felelőssége mindenképpen van Nagy Imre halálra ítélésében. 

Az egykori kommunista pénzügyminiszter elleni feljelentést az ügyészség a múlt év utolsó napján "bűncselekmény hiányában" söpörte le az asztalról, ugyanakkor a hetilap a cikkében rámutat, hogy 2013-ban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt mondta ki Nyers nyugdíjpótléka kapcsán, hogy "az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és a megtorlásokban játszott szerepe miatt érdemtelen", és a körülményeket nem vizsgálta, mert azok "köztudomásúak".

A lap érdeklődésére az ügyészség sajtószóvivője az ellentmondást azzal hárította el, hogy a

"feljelentést elutasító ügyészségi határozat teljes szövege nem osztható meg a nyilvánossággal".