A most nyugdíjba lépők kevesebbet élhetnek nyugdíjasként, mint 10-20 éve

A most nyugdíjba lépők kevesebbet élhetnek nyugdíjasként, mint 10-20 éve

Az Eötvös Károly Intézet által szervezett szerdai konferenciáról a Népszava írt beszámolót. Az eseményen Gál Róbert Iván társadalomkutató, illetve Medgyesi Márton, közgazdász-szociológus adott elő, akik arra figyelmeztettek, hogy leromlott állapotban léphetnek nyugdíjba a magyarok.

Szerintük miközben az állam fokozatosan emelni kényszerült a nyugdíjkorhatárt, annak ütemével nem egyformán nőtt a nyugdíjba lépés után várható hátralévő élettartam. A most nyugdíjba lépők kevesebbet élhetnek nyugdíjasként, mint 10-20 éve.

Sokan kemény, de alacsonyabb hozzáadott értékű munka után, rosszabb egészségi állapottal tudják majd csak elérni a nyugdíjkorhatárt

- mutattak rá a társadalomkutatók.

Úgy vélik, a demográfiai trendek, a társadalom öregedése miatt várhatóan jelentősen nőni fognak az állam egészségügyi és gondozási kiadásai, amire nem rövidtávú politikai érdekek szerint kell felkészülni. 

A sikeres felkészülés nem csak az idősgondozási, egészségügyi és nyugdíjrendszer működésének anyagi fenntarthatóságát jelenti, hanem egyúttal elérhetőbb a hosszabb, egyben egészségesebb időskor is.

Gál Róbert István szerint a felkészülésben nem állunk jól: a nyugdíjkorhatár emelésének ütemével nem egyformán nőtt a nyugdíjba lépés után várható hátralévő élettartam.

Az idősödés sokaknak nem lesz sikertörténet

- fogalmazott Gál.

A társadalomkutató arról is beszélt, hogy minden emberi tőkeberuházás, mint például az iskolázottság szintjének emelése segíti az egészségesebb és hosszabb élet elérését. A képzettebb magasabb értéket állítanak elő, többet is fizetnek be a társadalombiztosításba, egészségesebben és hosszabb ideig élnek, tovább is képesek dolgozni, így kormányoknak érdemes erre energiát fordítani.

Medgyesi Márton szerint az időskori ellátás finanszírozhatóságának rémisztő jövőképét árnyalja, hogy az egészségesebb élet miatt jellemzően csak az idősek életének utolsó öt évére koncentrálódnak az állam egészségügyi kiadásai.

Hangsúlyozta,

a költségek fedezetét egy jobban képzett, egészségesebb társadalom tudja előteremteni.