Olaf Scholz: Németország nem építi le gazdasági kapcsolatait Kínával

Olaf Scholz: Németország nem építi le gazdasági kapcsolatait Kínával

A német kancellár kijelentette, országa nem a "gazdasági elszakadás" útját járja, éppen ellenkezőleg, a kapcsolatok bővítésére törekszik.

Németország nem építi le Kínával kialakított gazdasági kapcsolatait - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben a hetedik német-kínai kormánykonzultáció után, számolt be az MTI.

A kancellár Li Csiang kínai miniszterelnökkel tartott tájékoztatóján a két ország kapcsolatainak jelentőségét méltatva rámutatott, hogy a németországi látogatás a márciusban hivatalba lépett kínai kormányfő első hivatalos külföldi útja.

A kormánykonzultáció 2010 óta működő intézménye "nagyon hasznos", hiszen nemcsak "egymás jobb megértésére" és az együttműködés továbbfejlesztésére ad lehetőséget, hanem a "közvetlen párbeszédre olyan kérdésekről, amelyekben eltérő álláspontot foglalunk el és nézeteltéréseink vannak" - mondta.

Aláhúzta:

Németország nem érdekelt a gazdasági kapcsolatok leépítésében, nem a "gazdasági elszakadás" útját járja, éppen ellenkezőleg, a kapcsolatok bővítésére törekszik, ugyanakkor a kínai piacokhoz való hozzáférés és a méltányos versenyfeltételek kiharcolása továbbra is "kihívás" a német vállalatoknak.

Hozzátette: az emberhez méltó munkakörülmények és a kapcsolódó emberi jogok érvényesülésének biztosítása közös érdek. A fogyasztók egyre inkább odafigyelnek arra, hogy miként készült a vásárlásra kiszemelt termék, a termelési láncokról szóló német jogszabályok pedig világszerte megkövetelik az emberi jogok biztosítását a német cégekkel együttműködő vállalatoktól, és Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata eleve mindenkit egyformán kötelez ezen jogok tiszteletére - fejtette ki Olaf Scholz a kancellári hivatalban tartott sajtótájékoztatón, amelyen nem engedték meg az újságíróknak, hogy feltegyenek kérdéseket. A helyszínről tudósító újságírók Twitter-bejegyzései szerint a kancellári hivatal a kínai fél kérésére korlátozta munkájukat.

A több német televízióban élőben közvetített eseményen Olaf Scholz arról is szólt, hogy a gazdasági és politikai kapcsolatok mellett a társadalmi szervezetek és az állampolgárok közötti kapcsolatokat is fejleszteni kell, hiszen "minél jobban megismerjük egymást, annál kisebb az esélye a félreértéseknek".

Oroszország Ukrajna elleni háborújáról szólva hozzátette: "hálás" a pekingi vezetésnek az atomfegyverek használatával való fenyegetést és az ilyen fegyverek bevetését kategorikusan elutasító álláspontjáért, de fontosnak tartja azt is, hogy Kína ne szállítson fegyvereket Oroszországnak, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként tegyen azért, hogy Oroszország az igazságos béke érdekében vonja ki csapatait Ukrajnából.

A kancellár hasonló gondolatokat fogalmazott meg a német kormány nyolc és a kínai kormány kilenc tagjának részvételével tartott konzultáció után rendezett német-kínai üzleti fórumon is, amelyen kiemelte: teljesen világos, hogy minden ország könnyebben eléri klímavédelmi céljait, ha biztosítja a "méltányos versenyt, a piaci hozzáférést és a kellő mozgásteret" a vállalatoknak, mert a verseny ösztönzi az innovációt.

"Mindannyian gyorsabban haladunk előre, ha megoszthatjuk egymással technológiánkat, méghozzá úgy, hogy nem kell tartanunk a szabadalmi jogok megsértésétől" - fogalmazott.

Aláhúzta, hogy az "elfordulás a globalizációtól" nem használ senkinek, a "működőképes gazdasági kapcsolatok" fenntartása viszont közös érdek, hiszen a szabályokon alapuló világkereskedelem és a globális munkamegosztás "jólétet teremt" az együttműködésbe bekapcsolódó országok mindegyikében.

Olaf Scholz a többi között hozzátette, hogy a német-kínai kormánykonzultáció a geopolitikai viszonyok alakulása és a nemzetközi közösség előtt álló kihívások súlyossága, így az éghajlatváltozás és Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt is igen hasznos. Ezért arról is tárgyaltak, hogy "Kína miként vetheti latba befolyását Oroszországnál annak érdekében, hogy Oroszország véget vessen ennek a borzalmas háborúnak".

Li Csiang a rendhagyó tájékoztatón tett rövid nyilatkozatában és az üzleti fórumon elmondott köszöntőjében is azt emelte ki, hogy Kína készen áll "magasabb szintre emelni" kapcsolatait Németországgal.

Kifejtette, hogy mindenekelőtt a gazdasági együttműködés fejlesztésére törekednek, mert a világgazdaságban nincs kellő "növekedési dinamika", de "a világ békéje és fejlődése" érdekében is fontos, hogy erősödjék két annyira "nagy és befolyásos nemzet" kapcsolata, mint a kínai és a német.

(Címlapkép: Olaf Scholz német kancellár (j) Li Csiang kínai miniszterelnököt üdvözli a berlini kancellári hivatalban 2023. június 19-én. MTI/EPA/Filip Singer)