Fellobbant a pekingi téli olimpia lángja, emberi jogi aktivisták tüntettek Kína ellen

Fellobbant a pekingi téli olimpia lángja, emberi jogi aktivisták tüntettek Kína ellen

Fellobbant a jövő évi, pekingi téli olimpia lángja Görögországban. A ceremóniára a hagyományoknak megfelelően Olümpiában került sor hétfőn, de a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül. Ezúttal is a nap sugarait használták a láng meggyújtásához Héra templomában, az ókori játékok bölcsőjében. Görög papnőnek öltözve Xanti Georgiu színésznő gyűjtötte össze a sugarakat egy parabolatükör segítségével.

Az eseményen Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Katerína Szakellaropulu görög köztársasági elnök mellett a görög és a kínai ötkarikás testület képviselői, valamint akkreditált újságírók lehettek jelen.

A NOB-elnök úgy fogalmazott, hogy a járvány miatt még mindig nehéz időszakban a pekingi téli olimpia újabb lehetőséget teremt arra, hogy a világ népei a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében találkozzanak.

„Ebben a törékeny világban, ahol a megosztottság, a konfliktusok száma és a bizalmatlanság egyre csak nő, az olimpia hidakat épít, és sohasem állít falakat” – fogalmazott Thomas Bach. Hozzátette, az ókori görögök megértették, hogy az Ekekheiria – azaz fegyverszünet – lehetővé teszi a játékok egyesítő erejének kibontakozását, ezért kell felülemelkedni a politikai konfliktusokon.

„Az olimpiai láng megtestesíti a kiválóságra való törekvéseinket. Megvilágítja azt az elhatározásunkat, hogy próbára tegyük a határainkat és felülmúljuk önmagunkat” – mondta Jü Caj-csing, a NOB végrehajtó bizottságának alelnöke a pekingi szervezőbizottság részéről.

A hosszabb staféta ezúttal elmarad görög földön, a lángot három futó viszi majd fel Athénban az Akropoliszra, ahol az éjszaka folyamán őrzik. A kínai szervezők aztán kedden veszik át a Panathinaikó Stadionban.

Bár a lánggyújtási ceremónia zavartalanul zajlott, az eseményen több emberjogi aktivista próbált tüntetni. Az Olümpiai Régészeti Múzeum külterületéről három nőt és egy férfit vittek el a rendőrök, akik megpróbáltak bejutni az eseményre, másik hármat letartóztattak, mert a kínai rendezés ellen tiltakoztak az emberi jogok megsértése miatt. A demonstrálók tibeti zászlót, valamint egy „No genocide games!” (Nem a népirtó játékokra!) feliratú molinót mutattak fel. Vasárnap két demonstrálót tartóztattak le, akik Tibet és Hongkong függetlensége mellett tüntettek.

A téli ötkarikás játékokra 2022. február 4. és 20. között kerül sor, és Peking lesz az első olyan város, amely téli és nyári olimpiát is rendezhet.

(MTI nyomán)