A YouTube bejelentette, hogy el fogja távolítani felületéről azokat a videókat, amelyek félretájékoztatást tartalmaznak bármely oltóanyagra vonatkozóan, kiterjesztve ezzel az egészségügyi dezinformációkra vonatkozó eddigi gyakorlatát, amelyet az új koronavírus világjárványa idején már megerősített.
A Google tulajdonában lévő videomegosztó platform közölte, hogy a Covid-19 betegség elleni oltóanyagokkal kapcsolatos félretájékoztatásra vonatkozó, tavaly bevezetett tiltások eredményeképpen eddig 130 ezer videót távolítottak el, de hatékonyabb fellépésre van szükség az interneten más oltóanyagokról megjelenő, szélesebb körű hamis állítások visszaszorítására.
Az új szabályok értelmében eltávolítanak majd minden olyan tartalmat, amely hamisan állítja, hogy bármelyik korábban jóváhagyott oltóanyag veszélyes és krónikus egészségügyi problémákat okoz, vagy téves információkat tartalmaz a vakcinák összetevőiről.
A közösségi médiát és az internetes platformokat világszerte több ízben felszólították, hogy fékezzék meg az online dezinformációk terjedését, s bár több millió posztot blokkoltak vagy távolítottak el és számos új szabályt vezettek be, valamint a hivatalos egészségügyi információkra mutató linkeket helyeztek el a legtöbb platformon, a bírálók szerint mindez nem tudta lelassítani a káros tartalmaknak a koronavírus-járvány kezdete óta tapasztalt terjedését - írja a dpa német hírügynökség.
A szabályfrissítést egy blogbejegyzésben ismertető YouTube közölte: legutóbbi intézkedéseivel arra reagált, hogy észlelte az új koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos dezinformációk más hamis állításokba való átcsapását.
"Folyamatosan láttuk, hogy a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos hamis állítások átterjednek általában az oltóanyagokkal kapcsolatos téves információkra, és ezen a ponton minden eddiginél fontosabb, hogy kiterjesszük ezt a munkát..."
- írta a YouTube.
A cég hozzátette, hogy lesznek "fontos kivételek" az új irányelvek alól, beleértve "az oltási irányelvekről, az új vakcinakísérletekről és a történelmi vakcinák sikereiről vagy kudarcairól", valamint az oltóanyagokkal kapcsolatos személyes vallomásokról készült anyagok, amelyek a vállalat szerint fontos részei a tudományos folyamatokról szóló nyilvános vitáknak.