Orbán: tegyünk pontot a nyitott határok politikájának végére

A nyugat-balkáni migrációs útvonal már nem érinti Magyarországot, ezért már csak megfigyelőként vesz részt az erről szervezett csúcstalálkozón - mondta vasárnap a megbeszélésre érkezve Orbán Viktor miniszterelnök.
 
A kormányfő közölte: a válság elsőszámú oka az, hogy az Európai Unió és a schengeni övezet egyes országai nem képesek vagy nem készek állni a szavukat.Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy többször javasolta, ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor az Európai Unió ezt közösen tegye meg, "de senki nem hallgatott ránk".
 
"Abban bízom, hogy ma délután
sikerül pontot tenni a nyitott határok politikájának végére, 
amely homlokegyenest ellentétes Schengennel és a meghívás-politikának, amely szintén ellentétes Schengennel. Remélem, hogy a schengeni övezet minden tagja azt fogja mondani, hogy a jövőben készen áll állni a szavát" - hangsúlyozta a miniszterelnök.
 
Orbán Viktor közölte, hogy Magyarország kész megosztani pozitív tapasztalatait a vasárnap délutáni munkamegbeszélésen. 
 
Arra az újságírói kérdésre, miszerint javasolja-e más országoknak is, hogy kerítést építsenek a határaikra, a miniszterelnök azt mondta: nem kenyere, hogy másoknak tanácsokat osztogasson.