Több mint 821 millió forintot adott az Orbán-kormány a budapesti kínai egyetem megvalósítására

Több mint 821 millió forintot adott az Orbán-kormány a budapesti kínai egyetem megvalósítására

A Magyar Közlöny szilveszteri számában megjelent kormányrendelet értelmében a kínai Fudan Egyetem magyarországi létesítményfejlesztéséhez szükséges ingatlanok megvásárlásához

a magyar állam 821.492.000 forint összegben kezességet vállal. 

Mindezt a 2021-es költségvetés terhére. 

Orbán Viktor tavaly augusztusban adta ki az utasítást a budapesti kínai egyetem létrehozására. Hazánk és a Kínai Népköztársaság között a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyar egyetem létrehozásának előkészítéséről szóló együttműködési megállapodásban többek között felhatalmazta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a  külgazdasági és külügyminiszterrel és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje.

A magyar kínai egyetem ötlete 2019 decemberére datálható, amelyhez a kormányzat szerint jó alapul szolgál, hogy

már jelenleg is több mint 2300 kínai állampolgár tanul a magyarországi felsőoktatásban.

Illetve az Orbán-kormány szerint az egyetem létrehozása egyformán illeszkedik a keleti nyitás politikájához, a kínai „Egy övezet, egy út” programhoz, és a két ország között idén novemberben megújított kulturális, tudományos és oktatási egyezmény céljaihoz.