Elmaradt Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja, mert a jeruzsálemi kilátásban gyönyörködött

Elmaradt Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja, mert a jeruzsálemi kilátásban gyönyörködött

Ahogyan azt már megszoktuk, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke rendre péntek reggel rádióinterjút ad a Kossuth Rádióban. Március 12-én azonban megfosztotta ettől az élménytől hallgatóit.  

A miniszterelnök ugyanis – mint ismert – Izraelig ment, hogy megfejtsen egy nagy titkot: nevezetesen a sikerét.

Mint fogalmazott, azért utazott ugyanis az országba, hogy megértse, hogyan vált az „a világjárvány elleni harc világbajnokává”, s hogyan követheti példáját Magyarország.

Aggodalomra azonban semmi ok, aki hiányolta volna a péntek reggeli kinyilatkoztatást, valószínűleg még a héten bepótolhatja. A Telex megkeresésére ugyanis Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta:

A szokásos heti rádióinterjú nem marad el, valószínűleg vasárnap reggel kerül rá sor.

Orbán Viktor pedig jelenleg már úton van hazafelé.

A magyar miniszterelnök egyébként tíz éve kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth Rádióban pedig kevés kivétellel minden pénteken hallhatjuk. Persze azért ne úgy képzeljük el, hogy túlságosan megizzasztják a kérdések a miniszterelnököt: azok általában nem váratlan vagy meglepő dolgokra világítanak rá, sőt, legtöbbször inkább állítások, semmint valódi kérdések.

Az elmúlt hónapokban pedig Orbán péntek reggeleit az operatív törzs ülésein kezdi, majd onnan robog át a Kossuth Rádióba, s tőle hallhatjuk először az aktuális járványügyi adatokat.

Egy kis nosztalgia a múlthét pénteki interjú kapcsán, hiszen a péntek reggel ugye mégse péntek reggel, ha nem hallunk valamit a miniszterelnöktől.

Akkor elmondta például, hogy Húsvétra 2,4 millió beoltást érhetünk el, június elejére pedig mindenkit beoltanak. Elismerte továbbá, hogy vannak technikai problémák az adatalapú oltás kapcsán, de üzent („hajrá, Weber úr!”) az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetőjének, Manfer Webernek is.

Emlékezetes, a hétvégére meghirdetett tömeges oltást meg kellett állítani, aztán szombaton kiderült, aki az oltást lemondó SMS ellenére elment az oltópontra, megkapta a vakcinát, majd vasárnapra szigorítottak a rendszeren.

És egy kis földrajzi jelentés így a végére: Jeruzsálemben „harmatoztak az egek” nemrégiben.

Orbán Viktor így gyönyörködött többek között a jeruzsálemi kilátásban

Mint ismeretes, a közös együttműködés lehetőségeit vitatta meg a koronavírus-világjárvány kezelésének terén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfővel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben. Több ötlet napirendre került, köztük például a "zöld útlevelek", vagyis a koronavírus elleni beoltottságot bizonyító igazolványok elfogadása, de részletesen tárgyaltak arról is, miként vonhatnák be Magyarországot és Csehországot az Izraelben tervezett nemzetközi vakcinagyártásba.