Fogjul ejtésüket követően Asgarovot életfogytig tartó, míg Guliyevet 22 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a nemzetközi jog szerint a területen illegálisan működő szeparatista hatalom bűncselekmény előkészületei miatt.
A két ország közötti jogvita a régmúltba nyúlik, az évszázados szembenállás kezdetét sokan onnan számolják, hogy az örmény többségű Hegyi-Karabahot 1923-ban a a szovjet közigazgatás az Azeri Szovjet Szocialista Köztársaság irányítása alá szervezte. A Szovjetunió felbomlásakor a hegyi- karabahi háborúként elhíresült fegyveres konfliktust azonban egyértelműen Örményország és az általa támogatott helyi örmény többség robbantotta ki, mikor 1992 -ben fegyveres erőkkel fordult Azerbajdzsán ellen. Ekkor nemcsak a háború névadójaként szolgáló Hegyi-Karabahot, de hét más környező vidéket is az ellenőrzésük alá vontak, összességében Azerbajdzsán területének mintegy ötödét. A következő években erőszakos módszerekkel, sokszor brutális kegyetlenségről tanúbizonyságot téve üldözték el a területen lévő otthonaikból azeriek ezreit.
Huszonöt éve feldolgozatlanul maradt a népirtás
Negyed évszázad telt el azóta, hogy az azeriek lakta Hodzsali várost kegyetlen vérengzés írta be a Kaukázus történelmébe. A nemzetközi jogok sorát megsértő népirtás során 613 ember halt meg, köztük számos nő, idős és gyermek, valamint rengetegen eltűntek. A fegyveresen is hosszú ideig zajló etnikai tisztogatás legtragikusabb eseményének napja, február 26-a Azerbajdzsán hivatalos gyásznapja.
Hegyi-Karabah a háború végét jelentő 1994-es tűzszünet óta de facto független országként működik, annak ellenére, hogy a nemzetközi jog a 11 ezer négyzetkilométeres területet továbbra is Azerbajzsán részeként ismeri el. Az ENSZ biztonsági tanácsa több határozatban is lefektette, hogy
aki Baku tudta nélkül lép Karabahba, azaz azeri területre, az az ország szuverenitásának megsértésével nemzetközi jogot sért.
Az azeri civileket elítélő Hegyi-Karabahi Köztársaság tehát a nemzetközi jog által nem elfogadott, lényegében Örményország által igazgatott és irányított terület.
Azerbajzsán ezért Örményországot teszi felelőssé, hogy az illegálisan fogjul ejtett civilek állapota láthatóan drasztikusan romlik elzárásuk alatt. Az azeriek szerint a fotók, melyek Asgarovról és Guliyevről készültek, bizonyítják, hogy embertelen körülmények között raboskodnak. Azerbajdzsán többször felszólította Örményországot, hogy tartsák be az 1949-es Genfi Egyezményt, valamint helyezzék előtérbe a nemzetközi emberi jogokat, és engedjék szabadon a négy éve fogságban szenvedő azerieket.
Genfi Egyezmény
1949. augusztus 12-én elfogadott megállapodás, ami lefektette az irányadó nemzetközi jogi szabályokat fegyveres konfliktusok esetén. A jelenleg hatályban lévő négy 1949-es genfi egyezmény a következő: Egyezmény a hadrakelt fegyveres erők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének javításáról, egyezmény a tengeri haderők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének - javításáról, egyezmény a hadifoglyokkal való bánásmódról, egyezmény a polgári lakosság háború idején való védelméről.Azerbajdzsán álláspontja szerint Asgarov és Guliyev négy évvel ezelőtti szülőföldjükre való látogatása jogszerű és érthető volt, hiszen 1993-as elüldözésük óta nem látták otthonukat és nem látogathatták meg szüleik sírját sem. Illegális bebörtönzésük így jogosan kelt felháborodást az azeri lakosságban, hiszen ez egy újabb manifesztációja annak, hogy Örményország hogyan akadályozza meg, hogy az elüldözött azeriek ezrei visszatérhessenek szülőföldjükre, gátolva őket ezzel az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz való jogaik gyakorlásában.
Azerbajdzsán szerint épp ezért Örményország embertelen és nem együttműködő álláspontja ellehetetleníti a két ország közti konfliktus békés megoldását. Azt kérik a nemzetközi közösségtől, hogy ne maradjanak közömbösek a fogságban számtalan egészségügyi problémával küzdő Asgarov és Guliyev ügyében, hanem gyakoroljanak nyomást Örményországra, követelve a foglyok azonnali szabadon bocsátását, hogy az ártatlan civilek hazatérhessenek családjaikhoz.