Uniós csúcs: az Oroszország elleni szankciók nem érintik az energia területét

Uniós csúcs: az Oroszország elleni szankciók nem érintik az energia területét

Az uniós országok állam- és kormányfői egyetértettek abban, hogy a háború semmilyen konfliktusra nem jelenthet megoldást – közölte péntek hajnalban, az uniós csúcs után a Facebookon közzétett videóüzenetében Orbán Viktor miniszterelnök.

Közösen elítéltük Oroszország háborús lépéseit Ukrajnával szemben, és egységesen szankciók bevezetéséről döntöttünk

– hangsúlyozta a kormányfő, aki igyekezett megnyugtatni azzal, hogy a közös intézkedések

nem érintik az energia területét, az uniós országok energiaellátása biztosított.

A miniszterelnök ismertette, az uniós csúcson született döntés értelmében több pénzt kell fordítani az Ukrajnával határos országok biztonságára, illetve a keleti határok védelmére.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A kormányfő aláhúzta, az uniós csúcson arról is megállapodtak, felelősen kell viselkedni, nem szabad elkapkodott nyilatkozatokat tenni, mert azok rontják a helyzetet, veszélyeztetik az európai emberek biztonságát.

Világossá tettem, (…) nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba

– szögezte le Orbán.

Az uniós csúcs után pénteken a NATO ülése fog foglalkozni az orosz agresszióval.