A hétfői ónos eső miatt a tűzoltókat háromszázöt helyszínre riasztották, a legtöbb munkát a jég súlyától kidőlt fák, letört ágak adták - tájékoztatott Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
A közleményből kiderül: utakra, kerítésekre, elektromos vezetékekre, autókra, házakra és vasúti sínekre dőltek az ónos esőtől leszakadt faágak, amelyeket a tűzoltóknak kellett eltávolítaniuk, akik nyolc árokba csúszott és öt elakadt járműnél is beavatkoztak.
A beavatkozások kétharmadára Csongrád-Csanád megyében, egyharmadára pedig Békés megyében volt szükség. A tűzoltóknak a legtöbb munkája Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón, Békéscsabán, Orosházán és Tótkomlóson volt.
Az elektromos vezetékekre dőlt fák miatt átmenetileg több ezer fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás - írták.
Több helyen is figyelmeztetés van érvényben
Az ország több megyéjére ismét figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzés szerint első fokú figyelmeztetés Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben.
Mint kifejtették, a Duna vonalának tágabb térségében a délelőtti órákig előfordulhat ónos szitálás. Késő délutántól az Alföld északi felén, a főváros térségében, később pedig az Északi-középhegység környezetében is várható ónos eső. Ennek pontos mennyisége bizonytalan, így az említett térségekben akár másodfokú riasztást is kiadhatnak.
Megjegyezték ugyanakkor, hogy a kedden várható ónos eső mennyisége az elmúlt napokban mértnél valószínűleg jóval kevesebb lesz.
Kitértek arra is, hogy kedd este az Északi-középhegység térségében újabb havazás kezdődik. Ezt idővel délnyugat felől egyre többfelé fagyott eső, ónos eső váltja fel, és a havazás az északkeleti határvidékre korlátozódik. A térségben kedd éjfélig maximum 3-4 centiméter friss hó várható - írta a meteorológiai szolgálat.