Őrület: meccsnézésért végezték ki a tinédzsereket

Az Iszlám Állam 13 tinédzser korú fiatalt lőtt agyon. Bűnük az volt, hogy focimecset néztek.

A Daily Mail híradásából kiderül: az iraki fiatalok az Ausztráliában zajló Ázsia-kupa Jordánia-Irak  mérkőzését nézték éppen a televízióban, amikor az ISIS fegyveresei rájuk törtek. Mindannyiukat elhurcolták, és nyilvánosan, gépfegyverekkel kivégezték őket. A meggyilkolt fiatalok holttestét a vesztőhelyen hagyták, szüleik nem merik még eltemetni sem őket, nehogy őket is megöljék.

Az elmeháborodott szélsőségesek a mészárlás után hangosbemondón közölték: a hazájuknak szurkoló srácok „megsértették az iszlám törvényeit”.


 

Erről a gyilkosságról – és még számos másikról is – egyébként egy bátor kis aktivista csoportnak köszönhetően értesült a világ, akik titokban dokumentálják az ISIS rémtetteit.

Sajnos túlélte

Megsebesült az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi - jelentette ki az Al-Hajat című arab nyelvű újságnak Haider al-Abádi iraki kormányfő.

Abu Bakr al-Bagdadi a szíriai határ közelében lévő Káim városában "egy iraki légicsapás következtében sebesült meg, de csodával határos módon túlélte a támadást" - írta keddi számában a lap az iraki kormányfőre hivatkozva, aki szerint a szunnita terrorszervezet vezetője ideje nagyobbik részét Szíriában tölti.

Az al-Hajatnak adott interjújában Haider al-Abádi arról is beszél, hogy véleménye szerint az Iszlám Állam jelentette fenyegetés miatt számos nyugati ország vezetése átértékelte teendőit. Példaként Abádi azt hozza fel, hogy szinte senki nem beszél már a szíriai elnök hatalomból való eltávolításának szükségességéről. "Erről a követelésről megfeledkeztek, vagy legalábbis későbbre halasztották" - írja a lap.

Abádi rámutatott arra is, hogy az Egyesült Államok és Irán közelebb kerültek egy kétoldalú megállapodáshoz.  "Az Iráni Iszlám Köztársaság vezetése jelenleg azon igyekszik, hogy népének értésére adja, az Egyesült Államok valóban megállapodásra akar jutni" - vélekedett az iraki miniszterelnök.