Őrült, vérfagyasztó pusztítás Afrikában

Az ország 436 mecsetje közül majdnem az összeset elpusztították a másfél éve tartó vallási erőszak során a Közép-afrikai Köztársaságban.

Samantha Power, aki múlt héten a világszervezet Biztonsági Tanácsának delegációjával látogatott az országba, "őrült, vérfagyasztó" pusztításról számolt be újságíróknak. Azt mondta, hogy a 436 mecsetből 417-et leromboltak az országban.

Az amerikai nagykövet egyúttal aggodalmának adott hangot az Európai Unió és Franciaország békefenntartó csapatainak kivonása miatt, ami szerinte a biztonsági helyzet romlásával fenyeget.

Az Európai Unió 750 fős kontingensének utolsó tagjai a hétvégén hagyták el a Közép-afrikai Köztársaságot, a korábbi gyarmatára az erőszak miatt 2000 katonát küldő Franciaország pedig jelentős csapatkivonást tervez az év végéig. Az országban ENSZ békefenntartó erők is szolgálatot teljesítenek, de a 10 ezer fősre tervezett kontingensnek eddig csak a 80 százaléka érkezett meg oda - mondta Power.

A világ egyik legszegényebb országában azután kezdődött fegyveres konfliktus a muzulmánok és a keresztények között, hogy 2013 márciusában a Séléka muszlim lázadócsoport megdöntötte a keresztény Francois Bozizé elnök hatalmát. Az egykori francia gyarmaton ezután véres összetűzések törtek ki a Séléka és az ellenük fellázadt keresztények között.

A konfliktusban óvatos számítások szerint is több mint ötezren vesztették életüket, és közel egymillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.