Összeomlóban a hulladékgazdálkodás: 33 település marad szemétszállítás nélkül

A közszolgáltató cég jelezte, hónap végétől már nem tudja elszállítani a szemetet.

Budapest kivételével már nyár közepén országszerte leállhat a szemétszállítás - jelezte már május végén a Magyar Nemzet önkormányzati vezetőkre és a közszolgáltatást végző cégekre hivatkozva.
 
A Pest és Nógrád megye több mint száz településén szemétszállítást végző Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. levélben fordult az április óta a számlázást végző Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-hez és a katasztrófavédelemhez, mert tartalékai kifogytak, és jelezték: ha az NHKV rövid időn belül nem fizet, nyár közepén leállhat a szolgáltatás.
 
Az Index mai cikke szerint most az Észak-Pest Nyugat-Nógrád Megyei Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. adta be a kulcsot: hivatalos levélben közölték az általuk kezelt 33 településsel, hogy a rezsicsökkentés, az új adók és a bevételeik államosítása miatt a hónap végétől már képtelenek lesznek elszállítani a szemetet.
 
A helyzethez Illés Zoltánék 2012-es átalakítása és a rezsicsökkentés vezetett: a cégek a felmerülő új díjakat (útdíj, felügyeleti vagy hulladéklerakási díj) nem háríthatták át a fogyasztókra, pluszpénzt pedig csak több szelektív hulladék begyűjtésével szerezhettek, ebből azonban szinte képtelenség volt megfelelő mennyiséget összeszedni.
 
A közszolgáltatók veszteséggel kezdtek működni, és felhasználták tartalékaikat. A kormány eddig gyorssegélyekkel igyekezett fenntartani az összeomlóban lévő rendszert, ezeket azonban hamar felélték a cégek.