Palmetta: A metáltól a gyerekműsorig

 

Kima Norbert: - Aki ismeri a Palmettát, az tudja, hogy mi hagyományőrző népi metal zenekarként kezdtük 2008-ban a működésünket. Májusban tehát már a hetedik születésnapunkat ünnepelhettük, ezáltal a kritikus kort megértük, úgyhogy nem hiszem, hogy, már feloszlik a csapat. (nevet) Azt is sokan tudják, hogy egy-két éve megcsináltuk az akusztikus produkciónkat, de mivel a magyar népdalokban rengeteg lehetőség van, és mi mindenféle igényt szeretnénk kielégíteni, így jött az ötlet az interaktív gyerekműsorra is. Ezt tavaly ősztől kezdtük el hivatalosan publikálni és kiajánlani a szervezőknek, és örömmel konstatáltuk, hogy jól működik a dolog. Tudjuk, hogy vannak különböző gyerekprodukciók az országban, de a mi esetünkben elég egyedi a történet, hiszen a mi műsorunk – mint ahogy az egész repertoárunk is – hagyományőrző és népi jellegű.

 

 

K.N.: - Attól, hogy a műsor második felétől bevonjuk a gyerekeket (és a szülőket) is a szereplésbe. Értem ezalatt, hogy két szám között az énekeseink tanítják a közönségnek a dalocskákat, és együtt éneklik el a strófákat, a táncosaink pedig, amikor már letáncoltak x koreográfiát, lemennek a színpadról és szépen bevonják a szülőket és a gyerekeket is, így egy kis rögtönzött táncház alakul ki. A fináléban pedig az addig legaktívabb gyerekeket felhívjuk a színpadra, hogy közösen adjunk elő néhány dalt. Őket a végén természetesen megjutalmazzuk egy-egy Kojak nyalókával. (nevet) Tehát szépen fel van építve az egész. Eddig kb. nyolc-tíz ilyen jellegű fellépésünk volt, és az a tapasztalatunk, hogy nem csak a kicsiknek tetszik a műsor, hanem a felnőtteken is azt látjuk, hogy nagyon élvezik, mert visszahozza a gyerekkorukat, úgyhogy most már úgy is hirdetjük a produkciót, hogy „Nem csak gyerekeknek!”

 

 

 

K.N.: - A hangszerek tekintetében módosul a felállás, mert ebben az esetben nem kell akkora technikát a színpadon felvonultatni, mint egy nagy koncertünkön. Dobfelszerelés helyett egy táltos dobot, cajon-t, és csörgőket, shakereket használunk, illetve van egy akusztikus gitár. Táncospárból is egy van, viszont mindhárom énekes lányunk szerepel, ahogy a nagyprodukciókban.

 

 

K.N.: - Óvodák, iskolák, gyereknapi összejövetelek rendelik meg, vagy olyan rendezvények, ahol a büdzsé nem feltétlenül milliókról szól. Ebben az esetben mi egy jelképes összegért szoktunk elmenni, és ezért a nagyobb vagy messzebb lévő programok szervezőinek azt szoktuk tanácsolni, hogy ha van rá lehetőség, legyen egy normál (tehát a metal vagy az akusztikus) nagyprodukció is, amit estére be tudnak illeszteni a programjukba, mert így gazdaságosabb mindkettőnknek, és így ugyanaz a zenekar két, teljesen más jellegű műsort tud adni.

 

 

 

K.N.: - Annyit kell tudni, hogy január végén, ismét csere történt az énekeseink triójában, és megint abban a pozícióban, ahol előzőleg is. Vera – három év után – kilépett a zenekarból, és mivel a nyakunkon voltak a tavaszi, már lekötött koncertek, ezért nagyon gyorsan át kellett gondolnom, hogy ki legyen helyette. Felírtam pár nevet egy papírra, olyanokat, akiket személyesen is ismerek, és olyanokat is, akiket nem. A legelső személy ezen a listán Szebeni Szilvia volt. Jó néhány éve ismerkedtünk meg, amikor az előző zenekarommal, a Titkolt Ellenállással játszottunk egy dunántúli bulin, ahol ő is fellépett, és már akkor nagyon megtetszett a hangja, a karizmatikus színpadi megjelenése, és emberileg is nagyon szimpatikus volt. Felhívtam tehát, elbeszélgettünk, majd ezt követően be is szállt a Palmettába. Mivel már többször is láttam, hallottam színpadon, ezért nem volt szükség semmilyen meghallgatásra.

Minden elismerésem neki, hogy két kisgyermekkel maga mögött, családanyaként, ráadásul ceglédi lakosként, ezt bevállalta. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy aki ilyen alázattal viseltetik a zenélés iránt, az tűzön-vízen át megtesz mindent érte. Vele kapcsolatban azt érzem, hogy mint a műfaj iránt elkötelezett énekes, teljesen a zenekar mellett áll, és úgy gondolom, hogy hosszútávon nagyon nagy dolgokat fogunk tudni közösen elérni.

 

 

Szebeni Szilvia: - Norbi megkeresése nagyon meglepett és persze nagyon jól is esett!

 

 

Sz.Sz.: - Kétgyermekes anyukaként nem mondhattam egyből igent a felkérésre, hiszen Zozó akkor még csak 6 hónapos volt, és egyébként is, ez nem csak az én életemet befolyásoló döntés volt, így kértem néhány nap gondolkodási időt. Átgondoltuk, megbeszéltük, a nagyszülőket is megkérdeztük és végül igent mondtunk, közösen, hiszen ezt egyedül nem tudnám kivitelezni.

 

 

Sz.Sz.: - Nem egyszerű a dolog, de nem lehetetlen! (nevet) Az biztos, hogy olyan családi háttércsapat kell ahhoz, hogy én koncertezhessek, ami nem mindenkinek adatik meg. Az első néhány próba és koncert logisztikailag komoly kihívás volt, és még most is az, de az idő múlásával egyre könnyebben vesszük az akadályokat. Párom édesanyja, Ibolya jött velünk az elején a próbákra is és a koncertekre is. Ez azt jelentette, hogy ő Vajdaságból, Magyarkanizsáról elutazott hozzánk Ceglédre, innen autóval mentünk Békésre, próba után Békésen éjszakáztunk és másnap reggel jöttünk haza. Aztán sógornőm, Ágnes is segített, mikor Budán koncerteztünk, majd a balmazújvárosi fellépés alkalmával már párom, Zoli is be tudott segíteni. Most, hogy itt a nyár, édesanyám is tud majd vigyázni a srácokra. Jelenleg annyiban másabb a helyzet, hogy a próbákat már megoldjuk Ibolya nélkül, mert Bea, Norbi felesége vigyáz a gyerkőcökre, míg mi próbálunk. Két hete volt egyébként az első olyan koncertsorozat, ahová egyedül mentem, gyerekek és kíséret nélkül, úgyhogy nagy volt az izgalom. (nevet)

 

 

Sz.Sz.: - Cegléden a Református Általános Iskolába jártam, itt kezdtem énekelni is. Amennyiben nem csalnak az emlékeim, hatodikos koromban voltunk az első zsoltár- és dicséreténeklő versenyen Magdi nénivel, az énektanárommal, aki egyben az osztályfőnököm is volt, majd jött néhány népdaléneklési verseny is. Neki köszönhetően örök szerelem lett számomra a népzene, a népdalok. Azután a szintén ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, ahol az akkor már olimpiai bajnok Leánykar egyik szólistája lettem, az itt eltöltött évek is meghatározóak voltak. Időközben zeneiskolába is jártam, ahol hat évig gitározni tanultam, majd magánének szakos voltam szintén hat évig. Intézményen kívül tanultam furulyázni, citerázni, zongorázni.

A főiskolán ismerkedtem meg Markó Judittal – ő kerámiázni tanított minket –, aki néhány évvel később nekem adta át a stafétát a Romantikus Erőszak zenekar női ének posztján, ez 2008-ban történt. Velük több lemez is megjelent, melyeken az én hangom hallható. Ahogy Norbi említette, innen az ismeretségünk.

 

 

Sz.Sz.: - Mint minden első találkozás, így ez is várakozással és izgalommal teli volt. Nem tudtuk, hogy hogyan fog megszólalni ebben a felállásban a Palmetta. Az első próba után, úgy gondolom, mindenki megnyugodott kicsit, hiszen két szám kivételével mindent meg tudtunk csinálni első nekifutásra. Nyitott ember vagyok, így elég gyorsan sikerült a közös hangot megtalálni a zenekar tagjaival. Ági és Hajni nagyon sokat segítenek nekem az elejétől kezdve. Azt gondolom, hogy egy hosszú távú szép munka és baráti kapcsolatot tudunk majd kiépíteni!

 

 

Sz.Sz.: - A tagokkal nem ismertük egymást, illetve mi Norbival igen, de nem dolgoztunk együtt, viszont a többiekkel még igazán sosem találkoztunk, bár volt olyan eset, hogy koncerten váltottuk egymást a színpadon, de ez egy-két alkalommal fordult csak elő. Tehát volt rá példa, hogy élőben is láttam, hallottam a Palmettát.

Sok olyan együttes van, ahol népi hangszerekkel megfűszerezett rock/metal zenét játszanak, de olyan csapat a mai napig nincs másik, mint a Palmetta, hiszen itt az autentikus népdalok metal zenekarral, de népi hangszerek nélkül szólalnak meg, plusz néptáncosok is szerepelnek a számokban. Nekem személy szerint nagyon tetszett és tetszik is ez felállás.

 

 

Sz.Sz.: - Az első fellépésem előtt, ami a Tavaszköszöntő nagy akusztikus koncert volt, mindösszesen kettő próbára volt lehetőség és idő, plusz a helyszíni próba a koncert előtti napon.  Ez konkrétan azt jelenti, hogy 20 számot kellett egy hónap alatt színpadképesen megtanulnom, sőt igazából nem volt annyi időm, mert már az első próbára kellettek a dalok. Úgyhogy, amikor a gyerekek aludtak én hallgattam a számokat, tanultam a szövegeket. Úgy gondolom, hogy mindent összevetve jól sikerült a „debütálásom”. A nagyfiam egyébként ott volt ezen a koncerten és mikor végeztünk, legalább hússzor elmondta, hogy mennyire büszke rám. Ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna!

 

 

 

K.N.: - A Palmetta lemezei eddig a saját kiadónk, a Titkolt Records kiadványaiként jelentek meg, de most ezt a tevékenységünket megszüntettük, ezért el kellett gondolkodjunk, hogy ezután a további megjelenéseink hol és hogyan történjenek. Megkerestük a Hammer Records vezetőjét, Hartmann Kristófot, és megegyeztünk, hogy 2015-től ők lesznek a zenekar hivatalos kiadója, ami azt jelenti, hogy a Hadak Útja Kiadó gondozza majd az albumainkat. A közös munkánk az eddig megjelent három lemezünk bedigitalizálásával kezdődött, így most már hozzáférhetővé vált számos oldalon a Palmetta anyagok digitális megvásárlása is. A mostani tárgyaláson pedig – többek között – a következő albumunk megjelenésével kapcsolatban egyeztettünk, és sikerült is pontot tenni sok mindenre.

Három héttel ezelőtt bevonultunk a szolnoki Denevér Stúdióba, hogy rögzítsük az új, negyedik sorlemezünket, ami ismét metal album lesz, és igen „hempergős” anyagnak ígérkezik. (nevet) A pontos megjelenési dátum október 12-e, és természetesen addig még majd megmutatunk belőle részleteket. Külsejében egy szép exkluzív digipack-ra lehet számítani, a korongon pedig, hogy a tradíciót tartsuk, ismét 13 dal lesz. Előtte még két videóklip megjelenést is tervezünk, az első még az akusztik lemez egyik számához készül, a második pedig az új album egyik dalához. A nyár és az ősz folyamán minden ezzel kapcsolatos fontos információt folyamatosan fogunk publikálni a honlapunkon és a Facebook oldalunkon.

 

 

Sz.Sz.: - Az új lemez elkészítésének előkészületei már tavaly elkezdődtek, így ebben én nem vettem részt. De azért, hogy én is hozzátegyek valamit ehhez az albumhoz a hangomon kívül, lesz egy szám, amelyhez a dalt én javasoltam. Mikor kiderült, hogy egy tervezett nóta mégsem kerülhet fel a lemezre, Norbi felhívott a stúdióból, hogy gyorsan gondoljak ki valamit. Három közül az első javaslatom lett a befutó, aminek nagyon örülök!

 

 

K.N.: - Igen, jól látod, sokkal aktívabb a zenekar a médiában, mint eddig. Rágyúrtunk egy kicsit, hogy a nyomtatott sajtós, az online felületes, és a tévés, rádiós szerepléseink megnövekedjenek, mert nem titkolt tervünk, hogy kihozzunk mindent a Palmettából, amit csak lehet. Ehhez viszont elkerülhetetlen a fokozottabb média megjelenés, hogy a zenekar egy komoly közismertségre tegyen szert. Nyilván vannak határok, hogy milyen médiákkal és milyen megjelenésekkel foglalkozunk, de ezek után nem kell senkinek meglepődnie azon, ha  találkozik majd a Palmettával itt-ott a televízió képernyőjén is.

Már többször elmondtam, hogy mi úgy gondoljuk, hogy a zenekarral egy missziót folytatunk azzal, hogy őrizzük és terjesztjük a magyarság olyan gyöngyszemeit, hagyományait, mint a néptáncok és a népdalok. Azonban mivel a mai emberek nagy része autentikus népzenét sajnos nem igazán hajlandó hallgatni, ezért továbbadjuk ezeket a mi „újhullámos” verziónkban és az eltelt hét év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy így már hajlandóak ezt befogadni, sőt meg is szerették!

A médiás dolgok több szálon lettek elindítva, és most kezdenek beérni a próbálkozások. Például itt nálunk, a Csaba TV-vel – ami egy megyei televízió – , sikerült egy olyan partneri viszonyt kialakítani, hogy az általuk készített produkciókhoz (dokumentum-, gasztronómiai-, természetfilmek, stb.) a Palmetta zenéjét használják fel. Így rajtuk keresztül több országos csatornához is eljut a nevünk és a muzsikánk. Nagyon örülök az eddigi eredményeknek, de elárulom, hogy nem volt könnyű ezt az utat kitaposni, főleg az én múltammal, hátteremmel. (nevet) De hál Istennek eljutottunk odáig, hogy látják bennünk azt a potenciált, hogy a produkciónkkal ők is újat tudnak mutatni, tehát a nézettség növeléséhez nem rossz partner a zenekar.

 

 

K.N.: - Én sosem vagyok elégedett, egyértelműen az örök elégedetlenek kategóriájába tartozom. (nevet) Aki ismer, az tudja, hogy maximalista vagyok. Ha viszont ahhoz képest nézem, hogy csak hét éves a Palmetta, akkor nem is olyan rossz ez a mostani koncertszám, főleg, hogy egyértelműen egy folyamatos emelkedés történik e téren. Az archívumunkba visszalapozva látszik, hogy nem hogy kevesebb bulink lenne, de nem is stagnálunk, hanem minden évben egyre több meghívásunk van, ami nagyon jó hír ebben a mai világban. Nyilván ebben az is benne van, hogy most már többfajta produkciót is összeállítottunk, valamint, hogy már nem vagyunk ismeretlenek. Egyébként most már az lett a bevett szokásom, hogy az irántunk érdeklődőket mindig megkérdezem, hogy honnan találtak ránk, mert így megtudom, hogy esetleg még milyen megjelenésre kell ráerősíteni.

 

 

 

K.N.: - Így van, azt senki nem tudja, hogy mennyi próba, mennyi szervezőmunka áll egy sikeres fellépés, vagy egy új produkció összeállítása és színpadra vitele mögött. Ez egy borzasztó nagy taposómalom, olyan, mint bármilyen más vállalkozás vagy cég, de a sok „jóindulatú” csak azt látja, hogy ezeknek milyen könnyű, most hétvégén is három helyre mennek, milyen egyszerű is így megélni. Hát, bárkit beültetnék a buszba az én helyemre, hogy menjen le a helyszínekre, járja végig, intézze el mindenkivel a járulékos dolgokat, játssza le a koncerteket, jöjjön haza, és akkor majd leülünk hétfőn beszélgetni, hogy szerinte ez mennyire könnyű feladat hétről-hétre.

 

 

K.N.: - Nagy-Magyarország területén már évek óta koncertezünk, de idén tovább bővül azoknak a helyszíneknek a száma, ahová meghívnak minket, mert Erdély és Felvidék után – a tervek szerint – év végén kijutunk Délvidékre is. Illetve, most már „nagyon külföldre” is hívogatnak minket, több szálon is folynak erről az egyeztetések. Ami jelenleg biztosnak tűnik, hogy Angliában és Svédországban már a közeljövőben bemutatkozhatunk, de Németországból és Lengyelországból is érdeklődnek irántunk, valamint nemrég jelentkezett be nálunk egy new-yorki házaspár. Ők ’56-os magyarok, és kinti kulturális központokba szerveznek együtteseket a magyar közönségnek. Két Magyar Házat is működtetnek odakint, és határozottan szeretnének Palmetta koncerteket. De ez egy hosszú folyamat, ezt le kell logisztikázni, mert nem egyszerű feladat egy ekkora zenekart mozgatni. De én úgy vélem, hogy idővel mi ezekre a helyekre is el fogunk jutni, és jó úton járunk ahhoz, hogy ezeken a helyeken is megszerettessük magunkat! Nagyon optimistán látom a dolgokat, és teszek is érte, hogy mindez megvalósuljon. Nem egyszerű, de ebben az országban per pillanat semmi sem egyszerű…

 

 

K.N.: - Nem! ...de elkövetek mindent, hogy most már csak olyan emberek vegyenek körül, akik hasonlóan állnak mindenhez, mint én. Ez a tisztulás folyamata… A Palmetta megalakult valakikkel, valamikor, és az első nagy törés három év után történt. Mindig azok az emberek hagyták el a zenekart, akiknek nyilvánvalóan nem volt tovább dolguk nálunk. Eleinte én magam sem tudtam, hogy egyáltalán mit is akarok ezzel a csapattal, mert mivel én a nemzeti oldalon szocializálódtam, egy teljesen más környezetben találtam magam, bele kellett tanulnom jó néhány dologba. Huszonkét évig doboltam egy rendkívül sikeres nemzeti metal zenekarban, de a Palmetta egy teljesen más történet, itt újra ki kellett járnom a szamárlétrát. A Titkolt Ellenállás hiába volt egy alap banda, mindig nagyjából ugyanabba a közegbe jártunk muzsikálni. Ott például sosem jött oda a polgármester a számláért, nem jött oda a jegyzőasszony gratulálni, nem kellett állófogadásra mennem az önkormányzati képviselőkkel, most meg már ilyen feladataim is vannak! (nevet) Ehhez szó szerint fel kellett nőnöm. Nyilván most vagyok megérve erre a feladatra, és nem véletlenül nem lett 1999-ben ebből a produkcióból semmi, amikor ugye az első ilyen jellegű dalt megcsináltuk a Titkolttal. Akkor még huszonévesen semmi esélyünk nem lett volna, hogy sikerre vigyük ezt a stílust. 

Most már azt is tudom, hogy kikkel akarok zenélni. 2015-ben (végre) felismertem azt, hogy mostanáig inkább érzelmi alapon választottam ki az embereket, a zenésztársaimat, mert eddig mindig szívből és lélekből, baráti alapon döntöttem. De rájöttem, hogy ahhoz, hogy egy produkció profi legyen, nem feltétlenül ez kell. Persze, jó, ha vannak a zenekaron belül olyan emberek, akik lelkileg nagyon hasonlítanak hozzám, de ez egy tizenkét tagú formáció esetén maximum három vagy négy fő. Úgyhogy most már szakmailag csak olyan társakat választok magam mellé, akik feketeövesek, mert ezekkel az emberekkel már nem lehet bakot lőni…

 

 

 

K.N.: - Ezzel kapcsolatban három vonalon is zajlanak párhuzamosan az események. Az első, hogy anno a B&H felvetette, hogy állítsunk közösen egy kopjafát Gyuri emlékére Erdélyben, a Hargitán. Ez egy korrekt gesztus, nagyon jó terv volt, örültem is a kezdeményezésnek. Maga a kopjafa készen is van, egy erdélyi srác faragta, viszont most úgy áll a helyzet, hogy mivel elindult egy hiszti a Hargita körül, mert hirtelen nagyon fontos lett ott a környezetvédelem, meg sok más minden, és úgy tűnik, hogy le fogják szedetni onnan az összes kopjafát, ezért úgy döntöttünk, hogy kivárjuk, hogy mi lesz ennek a vége. Ezért per pillanat még nem tudom, hogy pontosan hol lesz a méltó és végleges helye, ötletek vannak, de most egyelőre várakozunk. 

A másik, hogy a debreceni temetőben rendbe rakatjuk Gyuri sírját. Az apukájával van közös sírba temetve, és most egy klasszikus, műkő sírkeret áll a síron, de Marika néni (Gyuri anyukája) beleegyezésével ezt alaposan módosítjuk. Az elképzelések szerint az egész szét lesz bontva, és egy félbevágott farönkökből álló keretet kap majd, a teteje pedig teljesen nyitott marad, tehát föld lesz rajta, ide virágokat lehet majd ültetni, ahogyan az eddig is volt. Ide is lesz faragva egy különálló kopjafa Gyurinak, ezt pedig minden fontos dátum, információ – születési idő, halálozás dátuma, a Titkolt Ellenállás logója, egy idézet az egyik ő általa írt Titkolt dalból, különböző díszítő elemek, ornamentikák, stb. – ékesíti majd. Az ehhez kötődő munkálatok már elindultak, és úgy néz ki, hogy minden kész is lesz az évfordulóra. 

Illetve van még egy harmadik dolog, ez pedig egy életfa, műkőből kiöntve, és ezt a baleset helyszínén szándékozzuk felállítani. Ennek ügyintézése, az összes dokumentáció és engedélyek beszerzése, stb. már vagy nyolc-kilenc hónapja folyik – az ebben nyújtott kitartó és fáradhatatlan munkáját ezúton is szeretnénk megköszönni barátunknak, Varga Róbertnek, Yoda-nak –, mert a MÁV részéről inkább csak kötekedést és hátráltatást tapasztaltunk. Megpróbálták elvenni a kedvünket az egésztől, hogy tegyünk le róla, hagyjunk fel ezzel az ötlettel, csak azzal nem számoltak, hogy minket nem olyan fából faragtak, akik meghátrálunk egy kis vegzálástól, és hogy ilyen könnyen feladjuk a harcot, mert amit hirdettünk az elmúlt 22 évben, az nem lenne méltó és hiteles hozzánk! A lényeg, hogy egy papír kivételével már mindent beszereztünk, de mivel még nincs a végső hivatalos engedély a kezünkben, ezért nem merném száz százalékig állítani, hogy sikerül július 10-ére ezt kivitelezni. Egyelőre még az sincs eldöntve, hogy bevonjuk-e a nagy nyilvánosságot, vagy csak egy szűkebb kör legyen jelen az emlékmű elhelyezésekor, tehát ezek még képlékeny dolgok, de amint biztos információkat tudunk, akkor azonnal leközöljük a felületeinken.