A Chariel Hebdo melletti támadás után megerősítik Párizs védelmét

A Chariel Hebdo melletti támadás után megerősítik Párizs védelmét

Ahogy korábban írtuk: megsebesítettek négy embert pénteken egy hentesbárddal a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt szerkesztősége közelében, Párizsban, ahol 2015 januárjában két terrorista meggyilkolt 12 embert, zömmel a lap munkatársait, illetve megsebesítettek 11 további embert. A belügyminiszter szerint iszlamista terrorcselekmény történt.

"Még mindig hadban állunk az iszlamista terrorizmussal"

- mondta Darmanin, és hangsúlyozta, hogy Franciaországban a terrorizmus veszélye állandó.

Darmanin arra utasította a rendfenntartó szerveket, hogy erősítsék meg azoknak a "jelképes helyszíneknek" a védelmét, ahol az elmúlt években iszlamista támadások történtek. Ezeket mostantól állandó védelem alatt fogják tartani - közölte a tárcavezető.

Darmanin hozzátette, hogy a közelgő zsidó engesztelés ünnepe (jóm-kipúr) miatt a zsinagógákat is különleges védelemben részesítik.

Terrorcselekmény

A tegnapi támadás során négy embert sebesítettek meg hentesbárddal a Charlie Hedbo szerkesztőségének közelében. A belügyminiszter szerint iszlamista terrorcselekmény történt.

A feltételezett elkövetőt a támadás helyszínétől mintegy ötszáz méterre fogták el, csupa vérfolt volt a ruhája. A 18 éves, pakisztáni születésű férfi három évvel ezelőtt, még kiskorúként érkezett Franciaországba felnőtt kíséret nélkül. A belügyminisztérium szerint az illető nem állt a rendvédelmi szervek megfigyelése alatt. Egy hónapja előállították tiltott fegyverviselés miatt - csavarhúzó volt nála -, de figyelmeztetés után elengedték.

Elfogtak pénteken még egy gyanúsítottat, egy 33 éves algériai származású férfit, és most vizsgálják, hogy milyen kapcsolat volt köztük. A Párizs egyik északkeleti városrészében tartott razziák során további öt embert vettek őrizetbe, akik kapcsolatban álltak a merénylővel.

Egyelőre tisztázatlan, hogy mi volt a támadó indítéka. Azt sem tudni, hogy az esetnek van-e bármi köze a Charlie Hebdóhoz, amelynek szerkesztősége ma már titkos helyen van. Ugyanakkor jelenleg folyik Párizsban a 2015-ös támadás feltételezett segítőinek, tizennégy gyanúsítottnak a tárgyalása, péntek délután az áldozatok özvegyei tettek vallomást. Az újság ráadásul nemrégiben újra megjelentette a 2015-ös támadást kiváltó gúnyrajzait Mohamed prófétáról, amiért ismét fenyegetéseket kapott.

(MTI nyomán)