"A miniszterelnöknek a majorságát!" – táblával és kitiltással kezdődött a Parlament a dunaújvárosi időközi másnapján

"A miniszterelnöknek a majorságát!" – táblával és kitiltással kezdődött a Parlament a dunaújvárosi időközi másnapján

„Ne nézd hülyének a magyart!”

Az Országgyűlés hétfőn napirend előtti felszólalásokkal folytatta munkáját, melyre mindenképpen rányomta a bélyegét a vásárnapi időközi országgyűlési választás, amelyen az ellenzék által támogatott jobbikos Kálló Gergely szerzett parlamenti mandátumot. De nemcsak a tegnapi eredmények, hanem Hadházy Ákos is emelte a hangulatot, és bár most nem a „névjegykártyáját” (by Kövér László) lógatta be, hanem két másik táblával készült, amelyeket a házelnöki pódium fölé eresztett le egy kötélen a karzatról. A következő feliratokkal:

  • Stop propaganda!
  • A miniszterelnöknek a majorságát!

Kövér László egyből kizárta őt a mai napi munkából a szájzártörvényre hivatkozva.

A párbeszédes Szabó Tímea gratulált Kálló Gergelynek, és úgy értékelte, hogy a nem a semmiből jött a dunaújvárosi győzelem, Orbán Viktor mondandója, politikája mögött ugyanis „üresség, szégyen és kudarc” bújuk meg. Több példát is felhozott: az áremelkedést, a 340 forintos eurót, a háziorvoshiányt, az oktatás leépülését, a hiányzó 2000 pedagógust, azt az egymillió embert, aki nem tudja fizetni a rezsijét, illetve felhozta azt is, hogy az elmúlt időszakban elismerte a kormányzat, hogy „férfiak gyilkolják a gyermekeiket és a feleségeiket”.

Véleménye szerint Orbán Viktornak abban sem lesz igaza, hogy 2030-ra a magyar energiatermelés 90 százaléka karbonsemleges lesz, mert Paks 2 addigra biztosan nem épül fel, ugyanis még csak egy kapavágás sem történt a területen. Arra is emlékeztetett, hogy az Európai Parlamentben a fideszes politikusok szavazták le a műanyagpalackok betiltását.

Gyöngyöspata kapcsán pedig megjegyezte, hogy a kormány új ellensége a gyerekek (a Párbeszéd hívott az Országházba a borsodi településről romákat).

Orbán Balázs államtitkár válaszában annyival zárta le a tegnapi eredményekről szóló diskurzust, hogy Győrben is volt választás, és ott a például a fideszes jelölt lett a polgármester, míg Dunaújvárosban az ellenzék győzött. A kormánypárti politikus ezután többek között arról beszélt, hogy a kormány politikájának köszönhető, a romák körében a „felére csökkent a munkanélküliség”.

Amúgy pedig felrótta az ellenzéki oldalnak, hogy nem állnak ki a nemzeti érdekek mellett, csak a pártpolitikai érdekek számítanak.

Keresztes László Lóránt (LMP) szerint is komoly kiütéssel ér fel a dunaújvárosi eredmény Orbán Viktor miniszterelnök számára. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy nagyon fontos a megfelelő jelöltet is megtalálni, aki megfelelő programot tud letenni az emberek elé.

A frakcióvezető Orbán Viktor zöldnyitása kapcsán megemlékezett arról is, hogy nem olyan rég még bolsevik trükknek tartotta a kormányzat a klímaváltozást, míg ma már fontos problémaként beszélnek róla. Felhozta azt is, hogy szétverte a kormányzat a természetvédelmi rendszert, kiárusította az érdekeket, nagy energiafogyasztású összeszerelő üzemeket telepített be, és az is megtörténhet, hogy egy szélerőművet nem lehet egy település határára építeni, de egy atomtemetőt bármikor.

Schanda Tamás államtitkár válaszában Orbán Viktor tegnapi akciótervét ismételte meg, hangsúlyozva, a nukleáris energia zöld, és az jelenti a jövőt is.

Gyurcsány Ferenc (DK) is a zöld fordulattól indult. Utalt arra a kormányzati vádra, miszerint, Greta Thunberg csak azért kezdett bele a kampányába, hogy legyen egy közös fényképe Gyurcsány Ferenccel. Ezt a lehetőséget felajánlotta Orbán Viktornak is a volt szocialista miniszterelnök, így nem lesz szükség „hihetetlen kommunikációs csavarokra”.

Az ellenzéki képviselő szintén kritikát fogalmazott meg a kormány működésével, felróva, hogy „nem könnyű koncentrálni, ha valakinek enyves, pontosabban tintás a keze” (Orbán Viktornak ugyanis tegnap foltos volt a tenyere -  a szerk.).

A magaslabdát egyből lecsapta Dömötör Csaba propagandaállamtitkár: „tintásság kapcsán nem fogadnánk el Öntől tanácsot”. Az államtitkár úgy írta körbe azt, hogy az Orbán-kormány nem váltotta be az elszámoltatásra tett ígéretét, hogy szerinte ma már Gyurcsány Ferenc nem bujdosik.

A szocialista Tóth Bertalan a szájzártörvényről beszélt volna, de ebbéli szándékát Hadházy Ákos keresztül húzta.

A jobbikos Jakab Péter pedig arról beszélt, hogy Dunaújváros 3 tanulsággal szolgált:

  1. ne nézd hülyének a magyart, mert pórul jársz: kiplakátolhatják, hogy Magyarország jobban teljesít, de boltban a kasszánál úgyis minden kiderül. Nem hülyíteni kell, hanem kormányozni – tette hozzá;
  2. a pénz nem azé, aki ellopja, hanem aki megdolgozik érte: példaként felhozta a Mátrai Erőművet, amely ha nyereséges, akkor a fideszesekké, ha pedig nem, akkor a népé;
  3. kard által vész, ki kardot ragad: mint rákosi, aki nincs velünk, az ellenünk van: soros bérencnek tekintik azt, aki hajlandó gondolkozni, hajbókolásért viszont elismerés jár – fogalmazott, majd hozzátette: Dömötör Csaba államtitkár is hajbókolásért kapott 2,6 millió forintos jutalmat (miközben a mentősök 4 ezret).

Jakab Péter hangsúlyozta, a Jobbik tanult a hibáiból, visszahívta Kulcsár Gergelyt is. Azt kérte a kormánypártoktól, hogy „tanuljanak már a bukásból”. A Jobbik a tolvajok ellen jött létre 2003-ban, de azóta jött a kétharmad, és egy „elmeháborodott”, aki már nemcsak a pénzünket veszi el – fogalmazott.

Leszögezte, ő a garancia arra, hogy lesz elszámoltatás.

A Fidesznek is megvan a Kulcsár Gergelye, csak ő egy országot köpött szemen, és Orbán Viktornak hívják – mondta Jakab Péter.

Ígéretet tett arra is, hogy 2022-ben 106 Ludas Matyi fogja a fideszes Döbrögiket móresre tanítani.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/QFVbnjZWvHQ.jpg?itok=nsupCa-B","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=QFVbnjZWvHQ&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Dömötör Csaba válaszában továbbra is a régi Gyurcsányozást ismételgette, illetve a dunaújvárosi eredményekből is csak annyit tudott leszűrni – legalábbis erről beszélt -, hogy a Jobbik átvitte a fogkeféjét a baloldalhoz.