Jövő szerdán tartja az Országgyűlés ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülését, amelyen határozatképesség esetén egy klímaügyi határozati javaslatot vitatnának meg.
Kövér László házelnök napirendi javaslata szerint - amelyet pénteken tettek közzé az Országgyűlés honlapján - a rendkívüli ülés 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, és ha ezek után határozatképes lesz a Ház, akkor az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések elhangzását követően megvitathatják az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról szóló, ellenzéki határozati javaslatot.
Az LMP augusztus végén jelentette be, hogy kezdeményezi a parlament rendkívüli ülésének összehívását, amelyen tájékoztatást vár a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól.
A rendkívüli ülés összehívását az LMP-s képviselők mellett támogatták a Párbeszéd-, a DK-, a Jobbik-frakció tagjai, valamint MSZP-s és független képviselők is.
Az ülés megtartását a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcs miatt tartják fontosnak az ellenzéki képviselők, akik szeretnék megvitatni a kormány klímacsúccsal kapcsolatos álláspontját, valamint azt, hogy Magyarország milyen kötelezettségeket vállal 2030-ig a klímaváltozás megfékezése és az alkalmazkodási feladatok terén.
A Fidesz általában nem szokott részt venni az ellenzék által összehívott rendkívüli üléseken, így azok rendre határozatképtelenek. Most sem várható, hogy a kormánypárti tagok megjelennek majd szerdán a padsorok között. Főleg hogy a téma elég kellemetlen is számukra, hiszen olyan dologról beszélünk, ahol bár próbálkozások vannak rá, nagyon nehéz ellenségképet képezni, azonban a többi párttal való egy platformra kerülést is elkerülnék. Nincs is meg a teljes egység párton belül, míg egyesek görögdinnyéről és bozótosról beszélnek, addig Áder épp a mai nap folyamán büszkélkedett el vele, hogy Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet.