Parragh elárulta, jövő januártól jöhet az új, módosított kata

Parragh elárulta, jövő januártól jöhet az új, módosított kata

Mindenesetre a kamarai elnök szerint ideje megemelni a kisvállalkozókra vonatkozó adónemet.

Az év végéig hátralévő időt a kata módszertani átalakításának alapos kidolgozására kellene fordítani, ezért sem logikus egy évközi változtatás bevezetése – erről beszélt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Világgazdaságnak. A kamarai elnök szerint utóbbi ráadásul a kapcsolódó adminisztrációs és bürokratikus terhek miatt „többet vinne, mint hozna”, ezért azt támogatja, hogy jövő januártól induljon el az új rendszer.

Parragh úgy látja, korai lenne eldönteni, hogy mindez végül az adónem megszüntetését vagy markáns újratervezését jelentené-e, mivel szerinte 

mindkét megoldás mellett és ellen is szólnak érvek. A módosítás kockázata, hogy az új szabályozás vajon milyen vállalkozói hozzáállást vált majd ki. A kivezetéssel pedig visszamegyünk a startmezőre, az adózóknak ismét be kellene lépniük egy adónembe, amire a hajlandóság kérdéses. Azonban ha véget is ér a katázás, a helyére lépő adónak azonnal meg kell jelennie, hogy senkit ne érjen kár.

Az MKIK vezetője aláhúzta, hogy mindkét elgondolás azon alapszik, hogy fenn kell tartani a kedvezményes adózást az önfoglalkoztatóknak, valamint az alacsony egzisztenciájú vállalkozásoknak, de úgy, hogy bezáruljanak azok a kiskapuk, amiket sokan visszaélésre használnak.

A kamarai elnök azért is korrigálná a mostani adószintet, mert az 2013 óta változatlan, az inflációt sem követte le. Az indokolt adóösszeget nem kívánta számszerűsíteni, de jelezte, hogy az MKIK álláspontja szerint a kata adóját érdemes lenne valamiféle sarokponthoz kötni, ami lehet az infláció, vagy a minimálbér is.

Megszűnhet a katás adózás? Varga Mihály szerint meg kell vizsgálni, hogy maradhat-e

Az infláció és az energiaárak emelkedése, a háború gazdasági hatása miatt a hiánycél tartása érdekében módosítások szükségesek a költségvetésben - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatásán. 

Kitért rá, hogy szerinte az állam eltolhatná magától a nyugellátás és egyéb járandóságok értékének a rendezését és ráhagyhatná minden érintettre, hogy „vakarja a fejét, mikor kézhez kapja az első nyugdíját.” De szerinte mivel az öngondoskodás kevésé van jelen a közgondolkodásban, szavai szerint

döntéshozói szinten vállalni kell ezt a felelősséget akkor is, hogyha az adóemelés nem fog tetszést aratni.

Parragh László arról is beszélt a lapnak, hogyha megmarad az adónem, akkor 12-ről 18 millióra emelkedhet az éves bevételi plafon. Ugyanakkor az ügyeskedéseknek is gátat szabna, azaz, hogy a főállású munkavégzés egyéni vállalkozói jogviszonyban történjen. A kamarai elnök végül hangsúlyozta:

De mindezzel nem érdemes előre szaladni, alaposan át kell gondolni az egész rendszert.