A Kölcseyben és az Illyésben kedden folytatódott a polgári engedetlenség

A Kölcseyben és az Illyésben kedden folytatódott a polgári engedetlenség

A Tanítanék Mozgalom javaslatára minden héten másik napon folytatják a pedagógusok az úgynevezett gördülő polgári engedetlenséget.

Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanára és Tollner József, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanára korábban azt mondták: ez azt jelenti, hogy minden héten másik napon ne vegyék fel a munkát a pedagógusok. Most tehát a kedd következett, miután múlt héten hétfőn volt a két intézményben polgári engedetlenség. A Telex tudósítása szerint kedden a Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc tanára vett részt a munkabeszüntetésben.

Az Illyés Gyula Gimnáziumban reggel 8-tól 10-ig tartott az engedetlenség, a tanárok molinókkal is készültek, amikre például a „Sztrájk alapjog” és „Tanár nélkül nincs jövő” mondatokat írták. A csatlakozó diákokkal együtt kimentek az utcára, ahol képeket készítettek.

Múlt hét hétfőn a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 33 tanára nem vette fel a munkát reggel 8 és 10 óra között, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a csatlakozó tanárok egész nap nem dolgoztak, délelőtt a Nyugati térre mentek, ahol flashmobot tartottak.

Tollner József, az Illyés Gyula Gimnázium tanára szerint persze erősebb lenne, ha minden iskola ugyanakkor tiltakozna, de az iskolák maguk dolgozzák ki ennek rendszerét, ezt nehéz központilag koordinálni.

Központilag valóban nincs is koordinálva a munkabeszüntetés, mert múlt héten mindennap más iskolában volt tiltakozás, volt olyan intézmény, ahol több napig is tartott a polgári engedetlenség.

A pedagógus-szakszervezetek az egységesebb, fenntarthatóbb tiltakozás miatt jövő héttől gördülő sztrájkot javasolnak. Ez azt jelenti, hogy „A” héten hétfőn, szerdán és pénteken, „B” héten kedden és csütörtökön legyen az első egy-két órában munkabeszüntetés. Tollner József a Telexnek azt mondta: jövő héttől ők is ezt a menetrendet fogják követni.

A tanárok a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének kiharcolni.

A tankerületek azonban leszögezték: a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár levélben már korábban jelezte a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy a polgári engedetlenséget erkölcsileg aggályosnak tartja, és a csatlakozó tanárok rossz példát mutatnak a diákoknak.