Perlik a buszsofőrök a BKV-t

Beperlik a buszsofőrök a BKV-t az első ajtós jegyellenőrzésért járó bérkiegészítés kifizetésének elmaradása miatt - mondta el a Népszabadság keddi számában Nemes Gábor.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint a jegyellenőrzés pluszmunka, amiért pluszbér jár, ezt a szolgáltatás megrendelője, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elismerte. Azonban a cégvezetés a jegyellenőrzés bevezetése óta eltelt három évből csak egyet ismer el. 
   
Az EKSZ szerint van olyan buszsofőr, akinek 200 ezer forinttal tartozik a BKV, az összkövetelés elérheti a 300 millió forintot is. A szakszervezet számításai szerint több mint kétezer munkavállaló lehet érintett az ügyben. 
   
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója az EKSZ-nek küldött egy korábbi levelében azt írta: a BKK és a BKV is kötelezettséget vállalt a többletjuttatás kifizetésére. Bár azt is hozzátette, hogy ez csak azoknak a járművezetőknek adható, akik maradéktalanul teljesítik az első ajtós felszállási rendből adódó feladataikat.
   
A buszsofőrök elmaradt, első ajtós jegyellenőrzésért járó bérkiegészítésének kifizetésére a szakszervezet pertársaságot alapított, amelyhez keddtől minden érintett járművezető csatlakozhat. Azt követelik, hogy az első ajtós jegyellenőrzés kezdetétől, 2012 májusától fizesse ki a cég a pluszmunka jutalékát és annak kamatait. A pertársaság keresetlevele még a napokban megérkezik a bíróságra - írja a Népszabadság.