Piacvezető lett a Szerencsejáték Zrt., miután betiltották a riválisait

A lap egy friss szakmai felmérés kapcsán kérdezte Koppány Gergelyt, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékszervezési igazgatóhelyettesét. Mint a cikkben olvasható, az állami cég tavaly 28 milliárdos forgalmat ért el a sportfogadási területen, miután az adóhivatal az elmúlt két évben mintegy 350 illegális fogadóoldal működését akadályozta meg, írja az MTI. A riválisok valójában csak azután lettek illegálisak, hogy a kormány hirtelen betiltotta őket.

Ezeket a honlapokat más országban bejegyzett cégek üzemeltetik, a vállalkozások Magyarországon adót nem fizetnek, tevékenységüket pedig tiltja a jogszabály - mondta az igazgatóhelyettes a lapnak.

A külföldi kötődésű oldalak az állami játékszervezőnél valamivel magasabb nyereményeket tudnak kínálni. Erre Koppány Gergely szerint az ad lehetőséget, hogy az érintettek nem tartják be a hazai adószabályokat és a fogyasztóvédelmi előírásokat. A Szerencsejáték Zrt. 2013-ban jelent meg az online sportfogadási piacon, mára 64 százalékos piaci részesedést ért el.

Az állami cég szakembere kiemelte, hogy a piaci folyamatokban érdemi szerepet játszott az adóhatóság fellépése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagyjából két éve rendelheti el az engedély nélkül működő fogadási honlapok ideiglenes, kilencvennapos blokkolását.