Plakátőrök ellen indul eljárás – letojták a tejföllel megdobott falragaszt

Eljárás indulhat három kerületi rendőr ellen, akik nem vettek komolyan egy tejföllel vagy joghurttal megdobált plakátot.

Megdobtak egy nemzeti konzultációs plakátot tejfölös dobozzal még június 8-án, amit jelentettek a XV. kerületi kapitányság járőreinek, akik ezt nem vettek túl komolyan. Később a plakátot lefestették: a tettesek ugyan meglettek, de vizsgálat indult annak megállapítására, hogy az egyenruhások az első körben, a tejfölös doboz dobálásnál megfelelően jártak-e el.

A hvg.hu értesülése szerint berendelték a vezetőket – körülbelül nyolc főt –, a két őrmesternek és a törzsőrmesternek pedig jelentést kellett írniuk arról, hogy miért mulasztották el intézkedési és jelentési kötelezettségüket. Ezt a járőrök állítólag azzal magyarázták, hogy semmit nem tapasztaltak, ami a bejelentést alátámasztotta volna. A XV. kerületi rendőrkapitány parancsnoki kivizsgálást rendelt el az ügyben. 

A Jobbik szerint a kormány és a baloldal is túlzásba esett a bevándorlásról szóló óriásplakátok ügyében, előbbi azzal, hogy "rendőröket delegált" a plakátokhoz, míg utóbbi a rongálásra buzdító reakciójával. Ezt Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője mondta korábban. Az ellenzéki képviselő közölte, úgy tudja, a rendőrség egy esetben DNS-mintát is vett a plakátrongáló személyének kiderítésére, ami - szerinte - aránytalan lépés, helyette a közbiztonság javítására kellene hasonló mértékű erőforrásokat mozgósítani.