Polgári engedetlenség: Több mint ezren kísérték el a Karinthy Gimnázium tanárait a korábbi fideszes jelölt tankerületi vezető hivatalába

Polgári engedetlenség: Több mint ezren kísérték el a Karinthy Gimnázium tanárait a korábbi fideszes jelölt tankerületi vezető hivatalába


Az Alfahír is beszámolt arról, hogy a Külső-Pesti Tankerületi Központ berendelte az iskola igazgatóját. Rábel Krisztina tankerületi vezető 24 darab névre szóló levelet nyújtott át az igazgatónak azzal, hogy azokat adja át a címzetteknek, azoknak a tanároknak, akik részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.

Egyébként Rábel Krisztina személyében valódi fideszes pártkatona áll a tankerület élén. 2019-ben a Fidesz-KDNP jelöltje volt a XX. kerületben. Listáról bekerülhetett volna az önkormányzatba, de Rábel Krisztina inkább ugrott néhány fokot a párt szamárlétráján és a jelentős befolyással, illetve nagyobb hatalommal járó tankerület vezetését választotta.

A tanárok azonban nem vették át a levelet, arra hivatkozva, hogy a nem az igazgató a munkáltatójuk, hanem Rábel Krisztina tankerületi igazgató ezért közölték, hogy ma reggel személyesen veszik át a levelet.

A Telex tudósítása szerint a beidézett huszonnégy tanárt csaknem ezren kísérték el. Szülők, diákok és szimpatizánsok tüntetettek Tankerületi Központ épülete előtt. Az Üllői úton leállt a forgalom és a BKV közölte, hogy az érintett autóbuszok terelve közlekednek.

Reggel nyolc óra után a tanárokat kettesével, hármasával engedték a hivatalba, ahol zárt ajtók mögött vehették át a nekik szóló hivatalos levelet.

Bent három ember fogadott bennünket, de nem mutatkoztak be. Nem sokkal később az egyik férfiról kiderült, hogy civil ruhás rendőr. Bemutatkoztam az egyik ügyintézőnek, kezet fogtunk, a szemembe nézett, de ő sem mondta meg a nevét

- mondta Barta Beáta az egyik tanár, aki már a levél átvétele előtt közölte, ha csak figyelmeztetés áll benne, akkor is folytatják a tiltakozást, mert „nem lehet úgy tovább élni, hogy megmondják, mit csináljunk”.

A tanároknak át kellett venniük a tankerületi igazgató által aláírt levelet amin mint kiderült nem felmondást tartalmaz, csak - ahogy már sok más iskolában is megtették - figyelmeztetik őket a polgári engedetlenség következményére.

A levél szerint a tanárok magatartásukkal korlátozzák a diákok tanuláshoz való jogát.

A pedagógusok ezután el is hagyták a helyszínt, hogy megtartsák óráikat az iskolában. Szülők és idősebb diákok maradtak a helyszínen, akik folytatják a tüntetést.

Szerdán kritikus tömeg demonstrált a Kossuth téren a kirúgott tanárok mellett.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/T8GpDvLNzqE.jpg?itok=cyxYKDMQ","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=T8GpDvLNzqE&ab_channel=alfahirvideo","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}