Gedei József DK-s képviselő közösségi oldalán jelentette be, kilép a pártjából. Az időzítés mindenképpen érdekes, ugyanis mindezt azután írta, hogy véget ért a jászberényi önkormányzati választás, amit gyakorlatilag azért kellett megtartani, mert Gedei József szembefordult a polgármesterrel, Budai Lóránttal.
"A Demokratikus Koalíció tagjaként folytatott közéleti tevékenységemet befejezem.
2023. január 15. napi hatállyal lemondtam a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Jászberény központú választókerületi elnökének tisztségéről és bejelentettem a DK-ből történő kilépésemet.
Kívánok a DK valamennyi tagjának sok sikert az európai Magyarországért folytatott munkájában!"
- írta.
Sokatmondó, hogy nem hozta szóba a mai jászberényi helyhatósági választásokat, de valószínűsíthető, hogy lemondása azt jelzi, Budai Lóránt megőrzi a polgármesteri székét Jászság fővárosában (KATT IDE a valsztas.hu vonatkozó lapjáért).