A Jobbik országgyűlési képviselőjét, a párt alelnökét, Potocskáné Kőrösi Anitát – az összefogás jegyében – az LMP mellett a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd is támogatásáról biztosította Somogy 4. választókerületében az előválasztáson – derül ki a Jobbik keddi közleményéből, melyben felidézik, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke úgy fogalmazott:
Egy szabad, igazságos ország és új kormányzás megteremtésének alapfeltétele a változásért küzdők teljes együttműködése. Ezért közösen minden választókerületben a Fidesz legesélyesebb kihívóit keressük… Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a munkát 2022 után is sikeresen folytatja majd, immáron Somogy megye 4. sz. választókerülete egyéni képviselőjeként. Ezért támogatjuk őt az előválasztáson!
Mint írják, ehhez csatlakoznak Karácsony Gergelynek, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, Budapest főpolgármesterének, valamint Szabó Tímeának, a Párbeszéd társelnökének méltató szavai, amelyek szerint:
Az elmúlt három évben a Jobbik országgyűlési képviselőjeként minden lehetőséget megragadott, hogy a somogyi emberek, a vidék hangját eljuttassa a Parlamentbe. Ahogy ígérte, a jövőben is mindent megtesz ezért! Hajrá, Anita!
A Jobbik megköszönve az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok támogatását leszögezte, hogy valódi rendszerváltás, s valódi képviselet szükséges Somogy megye 4. számú választókerületében is.
Teremtsünk együtt egy független, élhető, gyarapodó Magyarországot!
– zárul az ellenzéki párt közleménye.