Putyin szerint "orvosi tény", hogy Oroszország megőrizte gazdaságának fenntarthatóságát

Putyin szerint "orvosi tény", hogy Oroszország megőrizte gazdaságának fenntarthatóságát

Az orosz elnök elmondta, január-májusban Oroszország nem olaj- és gázipari bevételei 9,1 százalékkal nőttek, míg májusban ez az arány 28 százalék volt.

"Orvosi tény", hogy Oroszország megőrizte gazdaságának fenntarthatóságát - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Putyin szerint Oroszország GDP-növekedése idén 1 százalék feletti lesz, 1,5-2 százalék között várható.

A felelős és kiegyensúlyozott gazdaságpolitika lehetővé tette, hogy Oroszországban a munkanélküliség és az infláció minimális szintjen maradjon - mondta, az utóbbit 2,9 százalékban jelölte meg, ami közel van a történelmi mélyponthoz.

Egészében véve kiegyensúlyozottnak nevezte az államháztartást. Elismerte, hogy a költségvetésben "van egy kis folyó hiány", de, mint mondta, ez nagyrészt tervezett kiadások előrehozásának, az állami és regionális programok felgyorsításának és a katonai kiadások növelésének következménye.

"Természetesen a védelem és a biztonság megerősítéséhez, a fegyverek beszerzéséhez is szükség volt kiegészítő forrásokra. Kötelességünk volt ezt megtenni, hogy megvédjük országunk szuverenitását. Azt kell mondanom, hogy összességében mindez igazolja magát gazdasági szempontból is"

- fogalmazott az államfő.

Elmondása szerint

január-májusban Oroszország nem olaj- és gázipari bevételei 9,1 százalékkal nőttek, míg májusban ez az arány 28 százalék volt.

"Olyan költségvetési bevételekről beszélünk, amelyek nem az olaj- és gázimporthoz kapcsolódnak, ami fontos mutatója annak, hogy a reálgazdaság, a feldolgozóipar, a kereskedelem és a szolgáltatási szektor lendületesen fejlődik. Mindig is mondtuk, hogy le fogunk válni az olaj- és gázfüggőségről, nos, ez a tendencia fokozatosan egyre nagyobb lendületet vesz" - mondta Putyin.

Leszögezte, hogy Oroszország továbbra is része marad a világgazdaságnak. Megismételte, hogy Oroszország nem zárja be kapuit a külföldi vállalatok előtt, ha vissza akarnak térni, biztosítja számukra a szükséges feltételeket.

"De szem előtt fogjuk tartani e partnerek viselkedésének sajátosságait" - hangoztatta Putyin, hozzátéve, hogy aki maradt, azt hazai vállalatként fogják kezelni. Egyúttal méltatta az eltávozott cégek helyét gyorsan átvevő orosz vállalkozásokat.

Közölte, hogy az elszámolás az Eurázsiai Gazdasági Unió tagországai között 80 százalékban rubelben, Kínával pedig 90 százalékban rubelben és jüanban történik.

Emlékeztetett arra, hogy az év elejétől a minimálbért 6,3 százalékkal, havi 16 242 rubelra emelték és megígérte, hogy 2024. január 1-jén újabb, 18,5 százalékos indexálás lesz. (A rubel jelenleg mintegy 4,10 forintot ér.)

(MTI)

(Címlapkép: Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédének végén távozik a pódiumról a 26. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén 2023. június 16-án. MTI/AP/RIA Novosztyi/Alekszej Danyicsev)