Radikális változás nélkül kisebbség leszünk a hazánkban

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a népesedéspolitikai sikerpropagandával, mert a magyarság demográfiai állapota válságos.

A félmegoldásnak is kevés látszatintézkedések oda fognak vezetni, hogy a század végére a magyarság kisebbségbe kerülhet a saját hazájában, hacsak nem következik be gyökeres, radikális népesedéspolitikai fordulat - mutatott rá a politikus. Ennek hiányában nem várható, hogy megváltozik a tendencia, ami a KSH által közzé tett, EU-tagállamok népesedéspolitikai összehasonlításában látszik. Eszerint már csak három országot előzünk meg a 28-ból az ezer lakosra jutó élve születések tekintetében, ráadásul minden rangsorban visszaestünk.

Novák felhívta a figyelmet: Magyarországon az egy magyar nőre jutó gyerekek száma nem éri el az egyet, bár erről nincs hivatalos kimutatás, hiszen csak a magyar állampolgárokra vonatkozó adatokat látjuk, melyek tartalmazzák a bevándorlókat és a kisebbségeket is. Ezekkel együtt a mutató 1,4, ám még ez is elmarad a szükséges, minimális 2,1-től. A magyarság lékekszáma generációnként megfeleződik, a cigányságé  pedig megduplázódik - mutatott rá Novák Pokol Béla alkotmánybíró könyvét idézve.

Mindeközben látható az is, hogy idén több bevándorló fog érkezni, mint ahány magyar állampolgár születik Magyarországon, ráadásul gazdasági kivándoroltként közel egymillió aktív korú, dolgozó magyar ember ment nyugatra. Közben növekszik az eltartottak száma is, emiatt pedig a nyugdíjrendszer, a társadalombiztosítás, sőt az egész államháztartás fenntartása megkérdőjeleződik - mondta el Novák.

A politikus szerint a kormányzati sikerpropagandával fel kell hagyni, helyette radikális változtatásokra van szükség. Novák Előd a Jobbik programjának vonatkozó részéből hét javaslatra hívta fel a kormány figyelmét.

  • Radikális áfacsökkentést javasolnak a gyermekneveléshez szükséges cikkeknél, ami a legközvetlenebbül jelentkező segítség lenne a családoknak.
  • Államilag támogatott otthon- és bérlakás építési-, illetve vásárlási programot szorgalmaznak, mert, ahogy a képviselő mondta, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény annyit ér, mint halottnak a csók, hiszen annak mértéke még az áfa összegét sem adja vissza támogatásként, ahogy arra a Társaság a Lakásépítésért Egyesület felhívta a figyelmet.
  • Több más adónemre és járulékra kiterjesztenék a családi adókedvezményt, hogy azt az alacsonyabb keresetűek is igénybe tudják venni.
  • Már a második gyermektől bevezetnének számos olyan kedvezményt, melyek jelenleg csak a nagycsaládosok vehetnek igénybe. Ilyen terület lehetne a táboroztatás, a közétkeztetés vagy a tömegközlekedés is.
  • Szeretnék, ha a kormány végre megfontolná a Jobbik lombikbébi program támogatására vonatkozó javaslatát is, hogy megszülethessenek azok a kívánt gyermekek, akik a népbetegségnek tekinthető meddőség miatt sajnos nem jöhetnek világra.
  • A homoszexuális propaganda ellensúlyozására életvédő, családalapításra buzdító kommunikációs kezdeményezésekbe fognának, ellentétben a kormányzattal, ami sikerpropagandára fordítja a közpénzeket.
  • Mivel gyermeket nem egy-két kormányzati ciklusra, hanem évtizedekre vállalnak a szülők, szeretnék, ha kiszámíthatóvá, és a nyugdíjrendszerhez hasonlóan inflációkövetővé tennék a családtámogatási rendszert is.


A Jobbik bízik benne, hogy a kormányzat sikerpropaganda helyett belátja, hogy félmegoldásnak is kevés látszatintézkedés, amit ezen a területen elért, mivel a magyarság legnagyobb problémájáról van szó.