Rakétákat lőtt ki Észak-Korea

Öt rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tengerre vasárnap Észak-Korea.

A rakétákat feltételezhetően az Észak-Korea keleti határa közelében fekvő Vonszan városból indították északkeleti irányban, helyi idő szerint délután 4 óra 20 perctől kezdődően mintegy ötven percen át - mondta a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkari főnökének szóvivője, Cson Ha Kju. A rakéták mintegy 200 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe csapódtak.
 
Ez volt a második alkalom idén, hogy Észak-Korea rakétákat indított. A legutóbbi pénteken volt, akkor hajó elleni rakétákkal gyakorlatoztak, Kim Dzsong Un államfő vezénylete alatt.
 
Észak- és Dél-Korea között a korábbinál is feszültebb légkör uralkodik Dél-Korea és az Egyesült Államok márciusra tervezett közös hadgyakorlata miatt. Észak-Korea azzal vádolja déli szomszédját, hogy a hadgyakorlat egy északi irányú támadás "főpróbája" lesz.
 
Cson Ha Kju úgy vélekedett, hogy a két rakétaindítás "kardcsörtetés" Phenjan részéről, különösen mert az utóbbi hónapokban megromlott a viszonya Washingtonnal. Az Egyesült Államok új szankciókat vezetett be a bezárkózó kommunista ország ellen, mert gyanúja szerint az hackertámadást intézett a Sony Pictures ellen a filmstúdió Észak-Koreáról szóló szatirikus filmvígjátéka miatt.