Az uniós szankciók után rögtön házi őrizetbe került a Ryanair-gépről leszedett Raman Prataszevics

Az uniós szankciók után rögtön házi őrizetbe került a Ryanair-gépről leszedett Raman Prataszevics

A fehérorosz hatóságok a börtönből házi őrizetbe szállították Raman Prataszevics ellenzéki újságírót és barátnőjét, az orosz állampolgárságú Szofija Szapegát - közölte a BBC orosz nyelvű adása pénteken.

Az újságíró apja, Dzmitrij Prataszevics a televízónak elmondta, fia és barátnője Minszkben, két külön lakásban tartózkodnak.

"Még mindig a hatóságok teljes felügyelete alatt állnak, nem ejtették az ellenük szóló vádakat"

- jelentette ki, s hozzátette, hogy a hatóságok semmiféle tájékoztatást nem adnak a családnak Prataszevics állapotára vonatkozóan.

A házi őrizetről szóló hírt megerősítette Szapega mostohaapja, Szergej Dugyics és a nő ügyvédje, Anton Gasinszki is, hozzátéve, hogy Szapegával a szülei csütörtökön találkoztak egy étteremben.

A fehérorosz hatóságok egyelőre nem kommentálták a BBC értesülését.

Szvjatlana Cihanouszkaja, a Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki vezető üdvözölte a hírt, de hangsúlyozta: ez nem jelenti az ügy végét.

"A házi őrizet nem jelent szabadságot, még mindig vád alatt állnak, minden lépésüket figyelik. Ez pedig annyit jelent, hogy továbbra is túszok"

- jelentette ki. Hozzátette, hogy kapcsolatban állnak a pár családtagjaival, és megerősítette, hogy a fehérorosz hatóságok nem adnak információt Prataszevicsről.

Jóllehet Prataszevics korábban azt közölte, jó egészségnek örvend, nem bántotta senki, és önként működik együtt a fehérorosz hatóságokkal, kijelentéseinek hitelességét sokan kétségbe vonták, hiszen őrizetben volt.

A fehérorosz hatóságok május 23-án vették őrizetbe Prataszevicset, az országban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna 26 éves volt főszerkesztőjét és barátnőjét, miután bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak.

Az őrizetbe vétel nemzetközi felháborodást váltott ki, és újabb szankciókat jelentettek be miatta Fehéroroszország ellen.