Közlése szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületébe összehívott tanácskozáson Szijjártó Péter, a tárca vezetője mond köszöntőt, majd a miniszterelnök előadása után konzultációra kerül sor; a magyar nagykövetek is megfogalmazzák kérdéseiket, észrevételeiket.
A rendezvény sajtónyilvános - tette hozzá Havasi Bertalan. Orbán Viktor február végi évértékelőjében arról beszélt: szuverén és kezdeményező külpolitikára van szükség. Kifejtette, hogy 2010-ben, amikor Magyarország még a gazdasági túlélésért harcolt, csak alkalmazkodó és követő külpolitikát folytathatott - Martonyi János akkori külügyminiszter vezetésével -, 2014-re azonban megváltozott a helyzet, Magyarország „gazdasági sikertörténet” lett, és új külpolitikai doktrínát hirdetett: kezdeményező külpolitikába kezdett, „fiatal, tehetséges és ambiciózus embereket dobtunk a mélyvízbe”.