Rendőrök lepték el az Európai Néppárt brüsszeli székházát

Rendőrök lepték el az Európai Néppárt brüsszeli székházát

A nyomozók pénzügyi visszaélés miatt vonultak ki és számítógépeket, adathordozókat foglaltak le.

Razziát tartott a belga rendőrség kedden az Európai Néppárt brüsszeli székházában – írja az Euractiv nyomán a Telex. A lap úgy tudja, a rendőrök a párt Rue du Commerce utcai székházának első és harmadik emeletén számítógépeket foglaltak le egy olyan pénzügyi csalással kapcsolatos ügyben, amelyekben állítólag az EPP munkatársai is érintettek.

Az MDR Thüringen információi szerint a belga nyomozók a Türingiai Állami Bűnügyi Hivatal (LKA) munkatársaival együtt kutatják át a székházat, a nyomozás Mario Voigt (CDU) türingiai tartományi és frakcióvezető ellen folyó korrupciós eljárás része. A razzia céljáról a belga rendőrség nem közölt részleteket.

Az Európai Néppárt ugyanakkor közleményben erősített meg a hírt, valamint azt is, hogy a belga és a német hatóságok képviselői egy Türingiában folyó vizsgálathoz kapcsolódóan szálltak ki a székházba.

A párt együttműködik az érintett hatóságokkal, minden vonatkozó információt és dokumentumot átad számukra

- írták közleményükben.

Címlapkép: Mario Voigt (CDU) türingiai tartományi és frakcióvezető ellen korrupció gyanúja miatt nyomoznak. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer