Rengeteg pénzzel lógunk az államnak

A gazdasági szereplők és a polgárok együttes elmaradása kevéssel ugyan, de meghaladta a 2400 milliárd forintot.

A csoport háromnegyedét az adójukkal elmaradó magánszemélyek adták, de a múlt hónap végén a cégvilág 445 ezer szereplőjének neve is ott volt a köztartozók regiszterében.

Az adatok szerint - általánosságban - az adóbevallást készítő magánszemélyek mintegy negyede tartozott az államnak; a cégvilág jóval több mint felének szintén volt adóhátraléka.

A gazdasági szereplők és a polgárok együttes elmaradása kevéssel ugyan, de meghaladta a 2400 milliárd forintot.

A hatalmas összegű köztartozás két csoportra osztható. Az első kategóriát azok a kintlévőségek alkothatják, amelyeknél még remélhető részben vagy egészben eredményes behajtási intézkedés. Ide sorolható az 1,2 millió magánszemély összesen 195 milliárdos hiánya.

De a gazdasági életben ténylegesen részt vevő vállalkozások ügyében is lehet keresnivalója a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak. Az ilyen cégek ugyanis üzleteket kötnek, vannak gépeik, berendezéseik, s követeléseket támasztanak más szereplőkkel szemben. A működő cégek közül júniusban 325 ezer küzdött kisebb-nagyobb adóhátralékkal, mégpedig együttesen 240 milliárdos összegben - olvasható a Napi Gazdaságban.