Rengeteg szabálytalanság volt az orvosi kamaránál

A MOK minden, Magyarországon működő orvos érdek-képviseleti köztestülete, amely a törvényben meghatározott feladatait országos és területi szervei útján látja el.

Az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a MOK 2010-2012-ben 47 millió forint államháztartási támogatásban részesült, így az ÁSZ-törvény felhatalmazása alapján erre az időszakra gazdálkodási tevékenységének egésze ellenőrizhetővé vált. 
 
Az ellenőrzés megállapította, hogy a MOK csak részben alakította ki a jogszabályi előírásoknak megfelelő belső szabályozási rendszerét. A szakmai kamara egészének vagyoni-pénzügyi helyzetére vonatkozó éves beszámolót elkészítette, de a 2011. évi beszámolót az országos hivatal vezetője nem terjesztette az országos küldöttgyűlés elé - olvasható a közleményben. 
 
Az ÁSZ megállapította: a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó kötelezettségének a MOK szintén csak részben tett eleget, mert 2011-2012-ben a tagok nyilvántartott személyes adatait a céltól eltérően, az érintettek előzetes hozzájárulása nélkül a kamara belső szervezetrendszerén kívülre is továbbították.
 
A MOK a támogatásokkal történő elszámolás érdekében nem alakított ki elkülönített nyilvántartási rendszert, azokkal határidőn túl számolt el és nem teljesítette a 2011. évi támogatási szerződésben foglaltakat. Nem rendelkezett az elszámolásokat alátámasztó bizonylatok hiteles másolatával sem - közölte a számvevőszék. 
 
Kitértek arra, hogy a MOK két gazdasági társasága tekintetében a döntési jogosultságokat meghatározta, ám az egyik társaságnak nyújtott tagi kölcsönről nem készült a számviteli törvény előírásainak megfelelő bizonylat, hiányzott a visszafizetés feltételeit tartalmazó dokumentum.  Az ÁSZ megállapította: az országos hivatal nem készített szervezeti-működési, ügyrendi szabályzatot. Gazdálkodási szabályzatait hiányosan készítette el, azok tartalma részben felelt meg az előírásoknak. A ráfordítások elszámolásánál a könyvviteli bizonylatok nem feleltek meg teljes körűen a számviteli törvény kitételeinek. 
 
Az ellenőrzött időszak teljes tartama alatt vagy időszakosan a területi szervezetek csaknem egyharmada nem rendelkezett érvényes szervezeti és működési szabályzattal (szmsz), mintegy fele elnökségi ügyrenddel, valamint érvényes számviteli politikával, illetve az ahhoz kapcsolódó szabályzatokkal - írták. A szabálytalanságok miatt az ÁSZ a MOK elnökének, az országos hivatal, valamint a területi szervezetek elnökeinek is fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. 
 
A MOK minden, Magyarországon működő orvos érdek-képviseleti köztestülete, amely a törvényben meghatározott feladatait országos és területi szervei útján látja el. 2011-től a kamarai tagság kötelező az orvosoknak.