Magyarország: a Médiatanács szerint rendben volt a Ripost hajléktalanok ellen uszító címlapja

Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével? - kérdezték a címlapon.

A Médiatanács egy bejelentést követően januárban hatósági vizsgálatot indított, majd döbbenetes módon február végi ülésén teljesen rendben találta a Ripost nevű, Habony Árpádhoz köthető kormánypárti bulvárlap tavaly novemberi cikkét, aminek címlapon szereplő címe egyszerűen annyi volt, hogy

„Parkokba, kisebb aluljárókba bújtak - Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével? Nekik mindent szabad?”

Íme a címlap:

A kormány politikai üzeneteinek bujtatott közvetítésére használt bulvárlap gátlástalanságát országos felháborodás követte, hiszen az utóbbi évek politikai kultúrája elég sok traumán esett át, de olyanra még így sem volt példa, hogy konkrétan a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb, sok esetben súlyos mentális és testi betegségekkel küzdő otthontalan emberekbe rúgjanak bele, ráadásul mindezt azért, hogy a kormány politikáját támogassák.

A történteket pedig nehezen lehetett volna fokozni, ha nem jön a Médiatanács, és nem állapítja meg,

hogy teljesen rendben volt a Ripost cikke.

Márpedig erre jutottak, ugyanis a médiahatóság honlapjára pénteken feltöltött közlemény szerint a Médiatanács megállapította, hogy a Ripost-cikk

„a közterületen élőket érintő jogszabály-módosítás hatásaival foglalkozott, de a hajléktalanok összességét nem ábrázolta sematikusan és egyoldalúan, hanem azokat az embereket emelte ki, akik nem rendeltetésszerűen használják a közterületeket, és éppen a kirekesztésükkel ellentétes üzenetet fogalmazott meg.

A Médiatanács egy másik kormánylap, a Magyar Idők (ma már Magyar Nemzet) hasonló tartalmú októberi publicisztikáját is átengedte a szűrőn, mert szerintük a publicisztika a szabálysértési törvény módosításáról kialakult társadalmi vitában foglalt állást, és a szerző nem lépte túl az elfogadható kritika határait.

A kormánypárti lapok azért foglalkoztak a kérdéssel, mert egy jogszabály-módosítás után október 15-től a hajléktalanok nem tartózkodhattak tovább életvitelszerűen a közterületeken. A hatósági intézkedések azonban csak pár hétig voltak látványosak, később újra megjelentek az otthontalanok az aluljárókban.

A Médiatanács nemrég azt is rendben találta, hogy Bayer Zsolt a Mészáros Lőrinc tulajdonolta Echo tévében kretén, barom állatnak, valamint szerencsétlen, nyomorult, ócska kis prolinak nevezett egy diáktüntetőt.