Rogán Antal, a feltaláló – túl sok a véletlen egybeesés

Ül ma az Orbán-kormány egy olyan miniszter, aki ellen nem indulhat vizsgálat.

Rogán Antalról, a Fidesz maffiakormányának elfoglalt politikusáról nem is tudtuk eddig, hogy immár a politikán túl még informatikai területen is feltalálói magaslatokra sikerült jutnia – fogalmazott cinikusan a Jobbik alelnöke. Mint mondta, az Alfahír és a Népszabadság által párhuzamosan bemutatott történetben ismét több érdekes egybeesésére bukkanhatunk Rogán Antallal kapcsolatban.

A nemzeti néppárt frakcióvezetője Rogán Antal szárnyalását egyébként az évtizedekig egyszerű gázszerelőként dolgozó Mészáros Lőrinchez hasonlította. Felcsút jelenlegi polgármesterének is azután kezdtek el a jobbnál jobb gazdasági ötletei támadni, miután szoros és mély barátságot kötött Orbán Viktorral – magyarázta.

Hogy mit is talált fel Rogán Antal?

Arról ITT olvashat.

A lényeg, hogy amint Rogán Antal kiszállt az üzletből, megjelent egy titokzatos ciprusi offshore hátterű cég, a Javelin Ltd., amely besöpörte a 200 milliós osztalékot, és Rogán Antal találmányának szabadalmi jogát.

Különös egybeesés még, hogy pont az a Hunguard cég a szabadalmi ügy egyik főszereplője, amely akkor kapta a legzsírosabb állami megrendeléseit, amikor Rogán épp a Fidesz frakcióját vezette.

Túl sok a véletlen

Volner János az esettel kapcsolatban arra kíváncsi, hogy

  • vajon érdekes-e Rogán Antal számára ez az időbeli összefüggés?
  • Vajon a véletlen műve, hogy Rogán Antal és barátai körében ismét egy nemzetközi botrányos offshore cégeket találunk?
  • Vajon véletlen-e, hogy a Fidesz még a rezsicsökkentést is sikerült úgy levezényelnie, hogy azon a politikusaik és feltaláló barátaik nyerészkedjenek?
  • Véletlen, hogy a Fidesz maffiakormányának működésére újabb és újabb bizonyítékot találunk?

[video:https://www.youtube.com/watch?v=ARf904PDbzU&feature=youtu.be]

Above the Law

Ül ma az Orbán-kormányban egy olyan miniszter, akivel szemben különböző maffiaügyek, különböző érintettjei nyilatkoznak egymástól függetlenül, de érdemi eljárást a hatóságok soha nem indítottak ellene, vonta meg a szomorú végkövetkeztetést a legerősebb ellenzéki párt képviselője.

Volner szerint beszédes adat az is, hogy nemzetközi kutatószervezetek szerint átlagosan évente 400 milliárd forint kárt okoz a korrupció Magyarországnak, azonban valahogy ennek sem a rendőrség és a hatóságok nem találják sehol a nyomát.