Rogánék bukták a Seychelle-szigeteket - nem árulhatnak ott letelepedési kötvényeket

Komoly veszteség.

A bizottság ülésén Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke az MTI tudósítása szerint: már múlt hét szerdán jelezte, hogy új ülést hívnak össze, mivel a kormányzat részéről több nyilatkozat elhangzott arról, hogy a kormány az egész letelepedési kötvény feltételrendszerének megváltoztatását, illetve az államadósság finanszírozásának újragondolását tervezi.

Hazaárulás

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) élesen bírálta a bizottság múlt heti döntését, "hazaárulásnak" nevezte azt, hogy a testület a kormánypárti többség szavazatával az egyik forgalmazó cég tevékenységének kiterjesztéséről határozott. A jobbikos politikus kiemelte: a forgalmazó vállalkozások között "gyalázatos cégek" is vannak, ráadásul az komoly nemzetbiztonsági veszélyt jelent, hogy Irak területén is lehet ilyen kötvényt forgalmazni. Hozzátette, hogy még hétfőn függesszék fel az összes forgalmazói engedélyt.

A bizottság kormánypárti képviselőinek többségi szavazatával elvetették Tóth Csaba javaslatát is, miszerint a letelepedési kötvényt forgalmazó összes cég forgalmazói engedélyét függesszék fel.

A fideszesek többsége is elutasítja a letelepedési kötvényeket

Az Iránytű Intézet legfrissebb elemzésében a letelepedési kötvények választói megítélését vizsgálta. Az elemzőintézet szerint a kötvények "ügye" sokkal kevésbé megosztó, mint az az esti híradó alapján következne.Jó példa erre, hogy a Fidesz szavazóinak mindössze 9 százaléka tartja "inkább jónak" a kötvényeket. Elutasítottsága viszont többszöröse: 58 százalékuk tartja "inkább rossznak" a konstrukciót.