A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a roma és társadalmi felzárkózási ügyekkel kapcsolatos diplomáciai feladatok színvonalas ellátása, valamint az Európai Unió intézményeivel való kapcsolattartás és eredményes érdekérvényesítés érdekében Magyarország szakdiplomatát nevezzen ki március elsejei hatállyal Brüsszelbe.
Az intézkedés végrehajtásáért a Miniszterelnökséget vezető miniszter a felelős.
Egyben a kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzetgazdasági miniszter figyelmét a szakdiplomata kihelyezésével kapcsolatos költségek fedezésére.
Eszerint 2016-ban a személyi juttatásokra és járulékaikra 30,9 millió, 2017-ben pedig 40,4 millió forint jut. A dologi kiadások fedezésére 2016-ban 9 millió 420 ezer forintot, 2017-ben pedig 10,4 millió forintot használhat fel a Miniszterelnökség.