Romániában a közalkalmazottak elmaradt bérfejlesztésének részleges folyósításáról döntött a kormány

Romániában a közalkalmazottak elmaradt bérfejlesztésének részleges folyósításáról döntött a kormány

Romániában a közalkalmazotti bértörvény által előirányzott, de rendre elhalasztott bérfejlesztések részleges folyósításáról döntött pénteki ülésén a kormány.

Augusztus elsejétől a romániai közalkalmazottaknak a jelenlegi fizetésük és a 2017-ben hozott egységes bértörvényben 2022-re számukra előirányzott bérszint különbségének negyedével nő a fizetésük.

Marius Budai munkaügyi miniszter szerint az intézkedés körülbelül egymillió közalkalmazottat érint - az egészségügyi személyzet kivételével, amely már elérte az erre az évre tervezett bérszintet - és ez idén mintegy 2,1 milliárd lejjel (176 milliárd forint) terheli meg a költségvetést.

A közalkalmazottak egyelőre a 25 százalékát kapják meg annak a béremelésnek, amely az egységes bértörvény alapján megilletné őket. Legtöbbjük esetében ez havi 150 lej körüli (12 500 forint) többletjövedelmet jelent - magyarázta a tárcavezető.

Hozzátette: a többletkiadás ellenére tartani lehet a költségvetési hiánycélt, a kormány ugyanis korábban létszámstopot rendelt el a közszférában, így a betöltetlen állásokra előirányzott bérkeretből jut most pénz a közalkalmazottak bérének emelésére.

A román rendőrök szakszervezete azt ígéri, a tüntetők oldalán lesznek, ha nem kapnak béremelést

A hatályos román közalkalmazotti bértörvényben előirányzott, de rendre elhalasztott béremelések folyósításáért rendezett tüntetést szerdán Bukarestben a rendőrök és börtönőrök szakszervezete, amely sajátos, "időhúzó" tiltakozási módszerekkel is nyomatékot ad bérköveteléseinek. Az MTI azt írja, az érdekvédelmi szervezet több száz, az ország különböző megyéit képviselő aktivistája a bukaresti kormány előtt adott hangot elégedetlenségének, majd a belügyminisztérium elé vonult.

A bukaresti kormány pénteken hozott sürgősségi rendelete része annak az 1,1 milliárd euró (450 milliárd forint) értékű gazdasági és szociális intézkedéscsomagnak, amelyről májusban döntött a - Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével tavaly novemberben alakult - bukaresti nagykoalíció.

A bukaresti gazdasági sajtó szerint az Európai Unió tagországai közül Románia költi állami költségvetésének legnagyobb hányadát a közalkalmazottak bérére: ez tavaly meghaladta a 37 százalékot, míg az uniós átlag 22,4 százalék volt.

A Pro TV kereskedelmi televízió szerint Románia 5,1 millió munkavállalója közül tavaly év végén 1 millió 262 ezer dolgozott az állami szektorban, átlagos nettó bérük pedig elérte a 4450 lejt (372 ezer forint), ami 24 százalékkal meghaladja a magánszférában feljegyzett 3590 lejes nettó átlagbért. A legmagasabb béreket (nettó 5730 lejt) a román állami közigazgatásban fizetik: itt az alkalmazottak átlagosan 5730 lejt visznek haza havonta.