A Lázár János-féle Építési és Közlekedési Minisztérium épp egy évvel ezelőtt írt ki közbeszerzést Debrecen ivóvízellátásának fejlesztésére, a városban két akkumulátorgyár és a BMW üzeme is épül, így létkérdés az ivóvízfejlesztés. Az Átlátszó cikkében azt írja, noha az volt a terv, hogy ki tudják szolgálni a növekvő lakossági és közületi igényeket,
most úgy néz ki, semmi sem lesz ebből: a kormány bruttó 36 milliárdot szánt rá, a legolcsóbb ajánlat bruttó 47 milliárd volt, ennyi pénz pedig nincs erre.
Magyarra fordítva,
csupán 11 milliárd forinton múlt a dolog, a több tízezer milliárdból gazdálkodó költségvetésből nem futotta erre (sem) a fideszes újraelosztás alapján.
Az államkassza tehát ennyire üresen tátong.
Hiába vizionálnak afféle második fővárost
Jellemző ugyanakkor, hogy Lázár János miniszter a múlt hét során ellátogatott Debrecenbe, ahol azt hangoztatta, hogy az Orbán-kormány néhány éven belül a „nemzet társfővárosává” óhajtja tenni a cívisvárost, és azt ígérte, a cél az, „hogy a debreceniek jobban és jobb körülmények között élhessenek”. A tárcavezető ugyancsak tavaly ilyenkor kezdett el beszélni a második főváros víziójáról, ám a jelek szerint
a fideszes fellegvárnak is tartott város lakóinak érdeke nem olyan fontos, mint a hangzatos ígéretek.
(Címlapkép: Lázár János miniszter és Papp László debreceni polgármester - Facebook)