Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke friss Facebook-bejegyzésben számolt be a bizottság október 28-ai, soron következő ülésén elhangzottakról.
A Jobbik országgyűlési képviselője elárulta, tájékoztatást kapott arról a Terrorelhárítási Központ által meghiúsított, fegyveres akcióról, amely idén október 23-ra szerveződött.
Az amerikai titkosszolgálat jelzésére indult meg hazánkban a művelet, amelyben összehangoltan az egyesült államok és Magyarország titkosszolgálati és rendvédelmi szervei vettek részt.
A Terrorelhárítási Központ ebben a közös akcióban megszerzett adatok alapján fogta el a gyanúsítottakat, a nyomozószervek pedig tették a dolgukat. Az ügyben – mint közismert – már folyik a nyomozás
- fogalmaz posztjában.
Sas kiemelte, tájékoztatták arról is, hogy a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok az Ukrajnában zajló háború miatt kiemelt figyelemmel kísérik a haditechnikai ágazatot.
Megállapították, hogy a hazai hadianyaggyártó kapacitással kapcsolatosan fokozott törekvések észlelhetők a szövetségi rendszeren belüli és az azon kívüli szereplőktől egyaránt. A hazai titkosszolgálatok az ilyen jellegű szándékokat figyelemmel kísérik, és szükség esetén elhárítják.
Hozzátette: a nemzetbiztonsági bizottság a szolgálatok ezzel kapcsolatos intézkedéseiről is tájékoztatást kapott, amelyeket indokoltnak és eredményesnek talált.
Meggyőződésem, hogy a nemzetbiztonsági témák függetlenek a pártpolitikától. Hiszek a civil kontrollban, ezért minden olyan témát, amelyben jogi lehetőségem van, megosztottam és meg is fogok osztani a nyilvánossággal - zárta sorait a Jobbik országgyűlési képviselője.
(Címlapkép: Sas Zoltán/Facebook)