Meghosszabbították Schadl György letartóztatását, november 8-ig biztosan rács mögött marad

Meghosszabbították Schadl György letartóztatását, november 8-ig biztosan rács mögött marad

Három hónappal meghosszabbította a bíróság a Völner-Schadl vesztegetési botrány mindkét, letartóztatásban lévőgyanúsítottja esetében az augusztus 8-án lejáró kényszerintézkedést – írja a hvg.hu, amelynek kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség válaszolt.

A két gyanúsított egyike,

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, aki ezzel a hosszabbítással november 8-ig biztosan rács mögött marad.

A másik gyanúsított kiléte nem ismert.

Sajtóhírek szerint azonban ő egy bírósági végrehajtó. 

Az ügyészség a volt igazságügyi államtitkár esetében nem látta indokoltnak a letartóztatást, úgyhogy Völner Pál továbbra is szabadlábon védekezhet.

A portál azt írja, a Völner-Schadl ügynek július vége óta már 22 gyanúsítottja van, ugyanakkor továbbra is csak ketten vannak letartóztatásban.

A vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár, Völner Pál három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

Schadl György az ügyészség szerint ennél több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.