Nincs még terv, de hatmilliárdot különített el a kormány a „Nemzeti vallásturizmusra”

Nincs még terv, de hatmilliárdot különített el a kormány a „Nemzeti vallásturizmusra”

Szilveszter előtt egy nappal jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány döntése, amely szerint a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósítására csaknem hatmilliárdot szán a magyar kormány.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a kormány

megtárgyalta és elfogadta a részére bemutatott Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Tervet.

A 444.hu és az InfoRádió már decemberben jelezte, hogy Nemzeti vallásturizmus finanszírozásáról Semjén Zsoltnak, a miniszterelnök általános helyettesének – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. bevonásával – kell gondoskodnia, Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig az a feladata, hogy 2030-ig azokra álljon rendelkezésre 5 947 330 800 forint.

A 24.hu közölte, Vadai Ágnes (DK) január 5-én rákérdezett Semjén Zsoltnál, hol is található meg a kormány által már elfogadott Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv, mire

az egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter elismerte, egyelőre sehol.

Azt írta, hogy a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Tervben megfogalmazott célok elérését célzó tevékenységek tervezése megkezdődött, végrehajtásuk ütemezése folyamatban van.