Soha nem lázadt az Omega – lelket visz a templomi stadionba

Mihály Tamás (68) és Nagy Feró (69) után, most Kóbor János (72) beszélt a közelgő felcsúti Omega-koncert körülményeiről.

Kóbor nem sokkal az interjú előtt egy másik exkluzív helyszínen a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban adta elő a szakrális elemekkel teli Oratórium című műsorát. Az egyház a dalszövegek fordítását előre bevizsgálta, de ez nem csoda, hiszen a korábban a Pussy Riot által meggyalázott helyszínről beszélünk. Oroszországban minden rendben lezajlott, ahogy korábban a magyarországi templomok is teret engedtek a különleges programnak.

Kóbor elárulta, hogy a szocializmusban járt vallási eseményekre, de szerinte sokan inkább rendszerellenességből tették ugyanazt. A zenekari frontember azonban hozzáteszi, hogy „mi – mármint az Omega soha nem voltunk lázadók”.

Orbán reálpolitikus helyet lehetett volna mártír is

Kóbor kifejti, hogy az együttes tagjai polgári gyerekek voltak, ráadásul nem lépett be a KISZ-be, az úttörők közé sem. Eközben azonban úgy volt vele, hogy nincs értelme nekimenni a rezsimnek, hiszen 1956-ban is magára hagyta Magyarországot a Nyugat, a Vörös Hadsereggel szemben. Mint mondta minden tisztelete a mártíroké, de tisztában volt azzal, hogy minden ellenállás esélytelen. Mikor Orbán beszédét hallgatta Nagy Imre újratemetésén azt gondolta, hogy „hú ez nagyon merész fiatal gyerek”, de nem tudta eldönteni, hogy ez most a realitás vagy megint egy újabb „mártírral” találkozik. Főleg mikor azt hallotta, hogy az „oroszokkal kifele” hitte azt, hogy a szovjetek majd bekeményítenek. Szimpatikus lett neki a fiatalos Fidesz, a hosszú hajú Deutsch Tomi (49) felkerült az egyik Omega plakátra is.

Kóbor megkapta, „hogy gerinctelen, csúszómászó, seggnyaló”

Mint az ismeretes Mihály Tamás (68) a zenekar zeneszerzője, basszusgitárosa nem vesz részt a június 13-ai felcsúti Omega-koncerten, ami egyébként egy „beatmise” lesz, arra hivatkozva, hogy nem tetszik neki az előadás helyszíne, a Puskás Akadémia Pancho Aréna. Mármint szerinte ez a fellépés egyúttal Orbán Viktor rendszere melletti kiállás lenne. Kóbor erre reagált, mikor elmondta, hogy Mihály Tamás 8 éve nem rendszeres tagja az Omega fellépéseinek, most sem esett arról szó, hogy elutazik Felcsútra. Miután Mihály nyilatkozott a Klubrádiónak, Kóbor akkor szembesült azzal, hogy zenésztársa milyen nagy baloldali. Másnap Kóbor megkapta, „hogy gerinctelen, csúszómászó, seggnyaló”. Az Omega első embere szerint ez nem egy európai vita, nem kérte fel senki a fellépésre, a stadiont úgy bérelte ki, hogy először oda sem akarta adni neki az Akadémia.

Kóbor elmondta azt is, hogy az Omegából nem rúgtak ki még senkit, de Mihály Tamás részéről ez a megszólalás nem volt korrekt, sem elegáns, ezért akinek ennyit jelent a zenekar, azt „elengedi”. Kóbort megsértette több hozzászólás is, amely a Gyöngyhajú lányt zenei környezetszennyezésnek nevezte, pedig azt magyarul elénekelte egy bolgár kislány is, aki megnyerte a helyi „Megasztárt”.

„Ha, van egy miniszterelnök ilyen focista múlttal és van benne egy kis lokálpatriotizmus, akkor nem a legnagyobb tragédia, amit ő most tesz.”

- mondta Kóbor, aki szerint nem elegáns ez a stadionépítés, de nem ítéli el százszázalékosan azt, hisz benne, hogy újra eljöhet az idő, amikor az emberek tömött villamosokon mennek ki a kettős rangadókra, a magyar foci helyzete sem kilátástalan. Kóbor beszélt arról az animációs videóról is, ami a „Régi csibészek” című Omega-dalt dolgozza fel az ismeretlen készítőcsapat. Kóbor szerint ennyi fricska belefér, jópofa.

Megírtuk azt is, hogy Nagy Feró (69) ott lesz a kérdéses helyszínen és időpontban, egyébként azt hallotta a stadionról, hogy nagyon szép, ráadásául 500 millióért még dalt is írna az egyik, általa meg nem nevezett pártnak.