Nem lehet automatikusan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) árfolyamán átváltani a devizahiteleket forinthitelre, az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyam-különbözet összes terhét a devizahitelt nyújtó pénzintézetnek kell viselnie – ezt mondta ki az Európai Unió Bírósága (EUB) egy közelmúltbeli ítélete. Az ítélet konkrétan egy lízingszerződésre vonatkozik, mely az árfolyamkockázati tájékoztatás hiánya miatt érvénytelen lett volna. Ez próbálta kiküszöbölni a kormányzatnak a devizahitelek forintosítására vonatkozó törvénye, így a 2014-2015-ös, forintosításkor érvényes MNB-árfolyam révén tette volna érvényessé az egyébként érvénytelen szerződéseket.
Az EUB döntése konkrétan azt mondta ki, a forintosítási törvény ellentétes az uniós joggal.
Az EUB azt is kimondta, hogy ha a fogyasztó a szerződés érvénytelenségét választja, őt jogi úton sem lehet a szerződés érvényességének elismerésére kényszeríteni. A szerződésből az érvénytelenséget okozó tisztességtelen részt a bíróság szerint egyszerűen ki kell hagyni a szerződésből, ha pedig így a szerződés nem teljesíthető, akkor úgy kell tekinteni, mintha meg sem kötötték volna, azaz minden befizetett összeget kamataival együtt vissza kell adni a fogyasztónak.
Marczingós László ügyvéd több mint másfél évtizede foglalkozik devizahitelesek ügyeivel. Értelmezése szerint az EUB ítélete alapján a forintosításba kényszerített devizahitelesek kérhetik a teljes érvénytelenség megállapítását, a devizahitel-szerződések nem vagy késedelmes fizetése miatt folyamatban levő végrehajtásokat pedig fel kell függeszteni. A bankoknak és követeléskezelőknek a jogi szakember szerint vissza kell fizetniük a tisztességtelen feltételek alapján beszedett többletpénzt. Azt is megjegyezte, a magyar igazságszolgáltatási szerveknek az EUB ítélete alapján felül kell vizsgálniuk a hazai joggyakorlatot, beleértve a korábban hozott jogegységi határozatokat is.
(via Borsod24)