Megbuktatták a spanyol miniszterelnököt

Bizalmatlansági indítvány.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyújtotta be a bizalmatlansági indítványt Rajoy ellen, két katalán párt egyetértésével, amit végül 180 képviselő támogatott, 169 nem, míg egyetlen politikus tartózkodott.

Az új kormányfő a szocialista Pedro Sánchez lehet. Mariano Rajoy már a szavazás előtt gratulált Sáncheznek és elfogadta a helyzetet:

"Demokrataként el fogom fogadni a szavazás eredményét. Megtiszteltetés volt Spanyolország miniszterelnökének lenni."

A 63 éves politikust először 2011 decemberében választották Spanyolország miniszterelnökévé, négy évvel később újra nyerni tudott, de többség nélkül, így 2016 nyarán ismét szavazni kellett. A Néppárt csak kisebbségi kormányt tudott alakítani.

A szocialisták azért kezdeményezték a kormányfő leváltását, mert a bíróság múlt héten első fokú ítéletében kimondta, a Néppárt is hasznot húzott az egyik legnagyobb spanyol korrupciós botrányból, a 2009-es Gürtel-ügyből. A katalán függetlenségiek értelemszerűen az elszakadási kísérlettel kapcsolatos helyzet miatt támogatták az indítványt, de a baszkok is Rajoy ellen voltak.