Nem tudni, hogy kapott-e Szájer József 100 ezer eurós „átmeneti támogatást” a távozása után

Nem tudni, hogy kapott-e Szájer József 100 ezer eurós „átmeneti támogatást” a távozása után

Az EP-képviselői mandátumáról lemondó Szájer József akár 100 ezer eurós (35-36 millió forintos) „átmeneti támogatást”is igénybe vehet az Európai Parlamenttől. A képviselő a jogszabályok alapján elvileg jogosult is lenne rá, azonban az továbbra sem derült ki, hogy igénybe vette-e.

Mint ismeretes, a fideszes Alaptörvény megalkotója egy illegálisan, 25 férfi részvételével megtartott brüsszeli orgiáról próbált menekülni, amikor a rendőrség elfogta őt. Az eset után pár nappal lemondott, de csak egy nappal később derült ki a nyugati sajtó által, hogy mi is volt a kiváltó oka távozásának.

Az EUobserver szerint az illetékes bizottság megtagadta azt, hogy válaszoljon arra a kérdésre, hogy kapott-e támogatást Szájer József. A strasbourgi testület vezetője egyébként, Járóka Lívia, a Fidesz képviselője, az EP alelnöke.

Járóka Líviának nemrégiben szintén adódtak problémái a hatóságokkal, mivel felfüggesztették a mentelmi jogát, mert gyorshajtáson kaphatták. A belga hatóságok korábban megerősítették, hogy egy „régebbi, már rendezés alatt lévő gyorshajtás” miatt kérték a fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését márciusban.

A lap szerint egyébként nem tudni, hogy Járóka Lívia milyen szerepet játszhat az adat kiadásának megtagadásában, de azt tudniillik, hogy aláírása nélkül semmit sem lehet nyilvánosságra hozni. 

"Ez pedig komoly aggályokat vet fel abban a kérdésben, hogy mennyire lehet pártatlannak tekinteni a Parlamentet"

- írja a lap, hozzátéve: a múltban, nem egy alkalommal nyújtott be együtt javaslatokat Szájer József és Járóka Lívia.