Toborzás: a honvédelmi miniszter szövetségbe hívja a magyar fiatalokat

Toborzás: a honvédelmi miniszter szövetségbe hívja a magyar fiatalokat

"Mi készen állunk, az a kérdés, magyar fiatalok, és ti készen álltok-e?" - tette fel a kérdést Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

"Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, legyenek részesei a Magyar Honvédségnek, ennek a bátor, high-tech, a haza védelmének magasztos feladatát végző közösségnek" - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédség toborzását támogató kampány hétfői nyitórendezvényén a Bálna Budapestben.

A honvédelmi miniszter az MTI szerint kiemelte, Magyarországnak megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, komoly, tiszteletreméltó hadseregre van szüksége, ehhez jól kiképzett, megfelelően felszerelt, magas morálú, fizikailag fitt, nyelveket beszélő fiatalokra van szüksége. Mint kijelentette:

"Azt ajánlom a magyar fiataloknak, hogy lépjünk szövetségre, és dolgozzunk együtt a jövőben. Csatlakozzanak ahhoz a magyar haderőhöz, amit most építünk."

Szalay-Bobrovniczky szólt arról is, zajlik a honvédség fiatalítása, ami lehetőséget ad a fiatal tisztek, altisztek pozícióba kerülésére. (Nemrég szüntették meg 110 honvédelmi tiszt szolgálati viszonyát egy új rendeletre hivatkozva - a szerk.)

A tárcavezető szerint érdemes, fontos és értékes a Magyar Honvédségben szolgálni. Úgy fogalmazott: a bátorság a magyarság nemzeti erénye, "fegyverrel foglaltunk ezer évvel ezelőtt hazát és azzal is védtük meg sok évszázadon keresztül", és "nincs ez másként ma sem, amikor a magyar katonák ott vannak a KFOR-misszióban, Boszniában, Irakban és ott voltak Afganisztánban is".

Emlékeztetett, folyamatos a haderő fejlesztése, a GDP 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra és ezen belül 20 százalékot az új eszközök beszerzésére. Megjegyezte: a haderőket értékelő egyik nemzetközi szervezet Európa egyik legütőképesebbjének nevezte a magyar haderőt a napokban.

A miniszter rámutatott arra: az állam méltó, és versenyképes juttatásokat biztosít a katonáknak, egy idén megjelent kormányrendelet pedig lehetővé teszi, hogy aki hosszabb szolgálat után a honvédségen kívül akarja folytatni életét, az megteheti, egy méltó és előnyös juttatáscsomaggal. Hozzátette, a magyar hagyományok legfontosabb értékei közé tartoznak a katonai erények, katonai értékek, és "ezeknek az őrzői a mai kor modern bajnokai", akik csatlakoznak a hadsereghez.

A hadsereg olyan közösség, ahol meg lehet érezni az összetartozás élményét, a haza szolgálatának magasztos dicsőségét - emelte ki Szalay-Bobrovniczky, aki szólt arról is, a toborzókampány az egész évben tart, hogy minél többen megismerhessék a honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket. A fiatalok jelentkezését a megújult iranyasereg.hu oldalon várják.

"Mi készen állunk, az a kérdés, magyar fiatalok, és ti készen álltok-e?"

- tette fel a kérdést a miniszter, utalva a kampány szlogenjére.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke arról beszélt, a magyar katonák több mint ezer éve harcolnak, hogy a Kárpát-medencében Magyarországnak ne csak otthona, hanem hazája legyen. 

A Honvéd Vezérkar főnöke arról is szólt, reméli, egyre többen csatlakoznak az idén 175 éves Magyar Honvédséghez és töltik meg tartalommal esküjük szövegét.

Ruszin-Szendi arról is beszélt, "a legjobb toborzó az elégedett katona". Amellett, hogy szinte csak elégedett katonákkal találkozik, ő is szeret katona lenni, annak ellenére, hogy ez nehéz, embert próbáló feladat, de ott mindenki megtalálhatja a számítását.

Minden magyar büszke lehet a magyar katonákra, akikre a szomszédos országok és a NATO-szövetségesek is számíthatnak - hangsúlyozta az altábornagy, aki szólt a haderő újjászervezéséről is. Azt mondta, régóta nem nyúltak hozzá a Magyar Honvédség szervezetéhez, de a miniszterrel úgy döntöttek, minél több kiképzett, bevethető, harcoló katonára van szükség, ezért drasztikusan csökkentették a bürokráciát, az adminisztrációt.

Ruszin-Szendi Romulusz felidézte, április 7-én lesz a 175. évfordulója annak, hogy Mészáros Lázárt hadügyminiszterré nevezték ki.

Ennek apropóján egy kihívást indított el a vezérkari főnök, ebben négyfős csoportoknak kell lefutniuk 175 kilométert április 7-éig. A vezérkari főnök egyben felhívta Szalay-Bobrovniczky Kristófot, csatlakozzon hozzá, és Pálinkás Szilveszterhez, a toborzókampány egyik arcához, valamint Rozs Gergelyhez, aki januárban kezdte meg alapkiképzését, és együtt teljesítsék a távot.

"Mutassuk meg, hogy nem vagyunk pudingok, nem vagyunk tejszínhabok"

- fogalmazott a vezérkari főnök. A honvédelmi miniszter pedig elfogadta a kihívást.