Száz év után találták meg az eltűnt brit cirkálót

A hajó a jütlandi tengeri ütközetben süllyedt el, még 1916 májusában.

Az ütközet helyszíne nemzetközi védelem alatt álló katonai emlékhely, az elsüllyedt hajók roncsait hadisírokként tartják számon, kutatásuk régóta folyik.

A tengeri ütközetben 14 brit és 11 német hadihajó süllyedt el, az HMS Warrior az utolsó brit hajóroncs, amelyre rábukkantak a tenger mélyén, és a csatában összesen 8500 katona vesztette életét.

Ez az a jütlandi csata egyetlen hajóroncsa, amelyről határozottan állíthatjuk, hogy nem fosztották ki

- hangoztatta Innes McCartney brit tengeri régész, a Bournemouth-i Egyetem oktatója, több roncskutató expedíció résztvevője, aki több tucat hajóroncsot azonosított a térségben.

A cirkáló a feje tetején áll, egy olyan térségben süllyedt el, ahol nagyon puha a tengerfenék, a felső fedélzetéig teljesen belesüppedt abba - mondta a kutató a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálnak.

McCartney szerint az HMS Warrior súlyosan megsérült a tűzharcban, de megpróbált visszajutni brit földre. Amikor a hajó motorjai felmondták a szolgálatot, egy brit anyahajó, az HMS Engadine vontatta, ám a Warrior megtelt vízzel. Legénységének mintegy 700 életben maradt tagját kimenekítették.

McCartney közölte, hogy egészen augusztus 25-i felfedezéséig nem ismerték a hajó hullámsírjának pontos helyét. Az HMS Warrior a második nagy hadihajó, amelynek roncsait néhány hónapon belül megtalálta a brit-dán kutatócsoport a térségben. Márciusban a második világháborúban elsüllyedt HMS Tarpon brit hadihajóra bukkantak, amely 1940-ben egy felfegyverzett német kereskedelmi hajóval vívott csatában süllyedt el.